Pellegrini nem siet a találkozóra

Pozsony. Az új belügyminisz- ter ne legyen a Smer jelöltje, ellenkező esetben nem javul a lakosság bizalma az állam iránt – állítja a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés.

Pozsony. Az új belügyminisz- ter ne legyen a Smer jelöltje, ellenkező esetben nem javul a lakosság bizalma az állam iránt – állítja a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés. A civilek erről szeretnének tárgyalni Peter Pellegrini (Smer) kormányfővel, aki csak május 10-én hajlandó fogadni a fiatalokat.

„Valamennyi tüntető nevében tolmácsolni szeretnénk a kormányfőnek, hogy a belügyminisztériumot nem lenne szabad a Smer jelöltjének irányítására bízni. Olyan független belügyminisztert kellene találni, akit semmilyen módon nem lehet kapcsolatba hozni a párttal. Beszélni szerettünk volna a korrupciós botrányok felderítéséről és a rendszerszintű módosításokról is” – közölte Juraj Šeliga. Szerinte az állam iránti bizalom megújítása alapvető kérdés, különösen Ján Kuciak meggyilkolása és az azóta napvilágra került újabb botrányok fényében. A civilek a független belügyminiszterrel kapcsolatban a Smer koalíciós partnereire, a Hídra és az SNS-re is apellálnak.

A több tízezres tüntetések szervezői a kormányfő hivatalától, Peter Pellegrini elfoglaltságára hivatkozva csak május 10-ére kaptak időpontot. „Ugyanakkor Pellegrini úr a hétvégén talált időt egy hokimeccsre és arra is, hogy krumplit ültessen” – mondta Karolina Farská, hozzátéve, hogy a kormányfőnek felajánlották, bármikor készek találkozni vele. „Mielőbb tárgyalni szeretnénk, hiszen a helyzet súlyos, egyenesen riasztó. Ráadásul a döntés a belügyminiszter személyéről órák, napok kérdése” – érvelt Farská.

Pellegrini korábban élesen bírálta a fiatalokat, amiért addig nem voltak hajlandók találkozni Tomáš Drucker volt belügyminiszterrel, amíg az nem meneszti Tibor Gašpart (Smer-jelölt), az azóta már lemondott rendőrfőkapitányt, de most nem lát problémát abban, hogy ő csak hetek múlva fogadja a fiatalokat. „Nem hiszem, hogy Szlovákiában olyan drámai és súlyos lenne a helyzet, hogy 24 órán belül találkoznunk kellene. A konstruktív javaslataikat bedolgozzuk saját intézkedéseinkbe” – reagált a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés képviselőjének szavaira Pellegrini azzal, hogy a megkeresésre egy nappal később reagált, és a május 10-ei találkozó időpontját megfelelőnek tartja. „Senki nem diktálhatja nekem, hogy a találkozóra mikor kellene sort keríteni” – mondta a kormányfő.

A fiatalok nem zárták ki, hogy ha az aktuális politikai helyzet úgy kívánja, akkor további tüntetéseket szerveznek. Előbb egyeztetnek az ország különböző városaiban működő kollégáikkal.

Eddig három név szerepelt a lehetséges belügyminiszterek névsorában. Viktor Stromček a hétvégén kijelentette, nem szeretné betölteni a posztot. Denisa Saková, a Smer belügyi államtitkára a fiatalok szerint elfogadhatatlan. Játékban van még František Imrecze, a pénzügyőrség vezetőjének neve, ugyanakkor Pellegrini szerint olyan jelöltre lenne szükség, aki azonnal munkához tud látni a belügyben. Pellegrini hozzátette azt is, hogy Andrej Kiska államfőnek már nem lesz lehetősége lavírozni. „Az alkotmány értelmében az államfőnek azt a jelöltet kell kineveznie, akit én javasolok” – zárta a kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?