Pellegrini: Minden határt átlépett a kormány, elegük lett az embereknek

pellegrini k
Pozsony |

A Hlas elnöke úgy gondolja, a közelgő energiaválságot képtelen lesz megoldani a jelenlegi kormány.

Peter Pellegrini szerint a kormánykoalíció tagjainak azonnali hatállyal be kellene adniuk lemondásukat, mivel gazdasági összeomlás fenyegeti az országot.

Ma ennek az inkompetens kormánynak jóvá kellett volna hagynia a Szlovákiának nyújtott energiatámogatást. Akárcsak a világjárvány idején, úgy most is, amikor energiacunami zúdul az emberekre, Matovič Sulíkkal vívja cicaharcát

– mondta Pellegrini.

A volt miniszterelnök hozzátette: ennek a kormánynak minél hamarabb véget kell vetni, mivel ha ez nem történik meg, a krízis révén óriási nyomor és munkanélküliség uralkodhat el Szlovákián.

Pellegrini „őrültségnek” nevezte, hogy Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök a kormányülés után arról beszélt, az év végéig nem lesz semmiféle energia-áremelkedés sem.

Az egykori kormányfő szerint a kormányválság minden ésszerű keretet túllépett, és Zuzana Čaputová államfőnek szeptember 5-én, hétfőn fel kell szólítania a miniszterelnököt, hogy mutassa be a kormány támogatásához szükséges 76 képviselőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?