Pellegrini mégis leváltotta Tibor Gašpart

Pozsony. Tegnap délelőtt még úgy tűnt, az országos rendőrfőkapitány túléli a belügyminiszter távozását is, délután viszont a belügyi tárcát ideiglenesen irányító kormányfő már azt jelentette be, hogy Tibor Gašpar távozik posztjáról.

Pozsony. Tegnap délelőtt még úgy tűnt, az országos rendőrfőkapitány túléli a belügyminiszter távozását is, délután viszont a belügyi tárcát ideiglenesen irányító kormányfő már azt jelentette be, hogy Tibor Gašpar távozik posztjáról. Utódja május végén veheti át a rendőrség vezetését.

A rendőrség iránti bizalom helyreállításának igényével indokolta tegnap Peter Pellegrini kormányfő, hogy megállapodott Tibor Gašpar (Smer-jelölt) rendőrfőkapitánnyal a lemondásában. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a rendőrfőkapitányt továbbra is profinak tartja, aki sokat tett a rendőrség átalakításáért.

Május végéig marad

Tibor Gašpar ugyan már holnap benyújtja lemondását, a kormányfővel való megállapodás alapján azonban május végéig még posztján marad. Ezt azzal magyarázzák, hogy jelenleg nincs, aki átvegye helyét, és az átadás is hosszabb időt vesz igénybe. „A rendőrség nem maradhat vezető nélkül” – jelentette ki Pellegrini.

Utódját már az új belügyminiszter választhatja ki, Pellegrini szerint azonban pártoktól független, tapasztalt rendőrt kell találni a posztra. A megbízása ideiglenes lesz, a rendőrséget addig vezetheti majd, amíg a most készülő jogszabály alapján, várhatóan az év végén, ki nem írják a pályázatot a rendőrség vezető pozícióira, és ki nem választják az új rendőrfőkapitányt.

Ez a minimum

Andrej Kiska államfő a rendőrfőkapitány távozását alapvető feltételnek tartja ahhoz, hogy a Pellegrini-kormány megpróbálhassa megnyugtatni a feszült társadalmi helyzetet. „Egy hónappal a kormány kinevezése után már igazán itt az ideje annak, hogy átvegye a felelősséget, előre lépjen, elkezdje megoldani a felgyülemlett problémákat” – üzent tegnap Kiska a kormánynak.

A Híd is konstruktív lépésnek tekinti Tibor Gašpar menesztését. A párt szerint elengedhetetlen lépés volt ez ahhoz, hogy a rendőrségről kialakult ferde képet helyreállítsák.

Felesleges időhúzás

Ľubomír Galko (SaS) semmilyen indokot nem lát arra, hogy Tibor Gašpar további másfél hónapig a posztján maradjon. „Azonnal távoznia kellene. Így ugyanis felmerül a gyanú, hogy azért marad, hogy néhány dolgot a szőnyeg alá söpörjön” – közölte Galko, aki a társadalmi nyomás eredményének tekinti a főrendőr távozását.

Veronika Remišová (OĽaNO) üdvözölte a rendőrfőkapitány leváltásának tényét. „Hiszem, hogy a belügyminiszter olyan szakembert választ majd a rendőrség élére, aki nem hozható összefüggésbe a pénzügyi csoportokkal és a kormánykoalíció hátterében álló oligarchákkal sem” – zárta Remišová.

Figyelni fognak

A Tisztességes Szlovákiáért mozgalom képviselői is érthetetlennek tartják, hogy miért kell még 6 hétig posztján maradnia Gašparnak. „Az új rendőrfőkapitánytól és az új belügyminisztertől azt várjuk, hogy nem lesznek a Smer vazallusai” – írták nyilatkozatukban. Figyelni fogják a rendőrvezetők kiválasztási rendszerének és a rendőrség belső ellenőrzésének a tervezett átalakítását is. A tüntetéseket valószínűleg nem hagyják abba, ma jelentik be, hogy hogyan és mikor folytatják.

Maradni akart

Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány kedden kora délelőtt azonban még arról beszélt, hogy nem mond le posztjáról, távozására nem lát semmi okot. Gyávaság lenne a részéről, ha mégis így tenne. Meggyőződése, hogy ő nem polarizálja a társadalmat. „Nem politikus, hanem rendőr, szakember vagyok. Személyemet felhasználva azok polarizálják a társadalmat, akik a távozásomat követelik, elutasítják a párbeszédet, és úgy nyilatkoznak, hogy ismerik a témát” – állította Gašpar. Hozzátette azt is, hogy elsősorban a civilekre, mint Pavol Sybillára, Richard Stanke színészre és a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom képviselőire utalt, de ide sorolta Andrej Kiska államfőt is, akik Tibor Gašpar szerint a sajtó támogatásával „álokokat gyártanak, melyek alapján a távozásomat követelik.”

A rendőrfőkapitány kijelentette, hogy posztjáról csak akkor fog távozni, ha az új belügyminiszter leváltja, illetve ha felszólítja a távozásra. „Ha az új belügyminiszternek lesz hozzá bátorsága, akkor megtart engem ebben a funkcióban mindaddig, amíg a rendőrségről szóló új törvényt elfogadják azért, hogy elkerülje a káoszt, és hogy biztosítsa a kontinuitást” – mondta Gašpar. (lpj, ie, SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?