Pellegrini: Krajniak nem tudja teljesíteni az egyik alapvető feladatát

Peter Pellegrini

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter nem tudja teljesíteni egyik alapvető feladatát, mégpedig hogy megőrizze a munkáltatók és a munkavállalók közötti egyensúlyt - közölte Peter Pellegrini, az alakulóban lévő Hlas párt vezetője. A kijelentésével arra reagált, hogy a szakszervezetek képviselői távoztak a hétfői Gazdasági és Szociális Tanács tárgyalásáról.

Pellegrini szerint az, amit Krajniak tett a szociális partnerek háromoldalú tárgyalásán, teljesen amatőr megoldás volt, amely arról tanúskodik, hogy nem értette meg a saját feladatát. „Ezt tiszteletlenségnek tartom minden szociális partner és több millió szlovákiai dolgozó felé. Nehéz időkben, mikor a járvány második hulláma fenyeget, ezt a hatalom gyakorlásának amatőr és arrogáns módjának tartjuk. A kormánykoalíció továbbra is azt bizonyítja, hogy a választások előtt átverte az embereket, és az antiszociális politikája a bankok és a külföldi befektetők érdekeit helyezi előtérbe” – közölte az állásfoglalásában Pellegrini.

A Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) hétfőn kivonult a háromoldalú tárgyalásáról, és felfüggesztette a szociális partnerekkel folytatott párbeszédet. Ezt azzal indokolták, hogy a munkaügyi miniszter külön tárgyalást kezdett a munkáltatók képviselőivel a jövő évi minimálbérről. A KOZ szerint a miniszter ezzel megsértette a szociális párbeszédet.

Krajniak ugyanakkor a szakszervezetek képviselőinek a távozását úgy kommentálta, hogy nem engedi magát zsarolni olyanok által, akik soha nem törekedtek a megegyezésre, és mindvégig csak a magukét állták. „Bebizonyosodott, hogy a szociális partnerek egyike nem törekszik a megegyezésre. A szakszervezetek képviselői mindvégig ragaszkodtak az irreális követeléseikhez. Annak ellenére, hogy hónapok óta tartanak a tárgyalások, semmiben sem voltak hajlandóak engedni. Ezért megszakítottam a háromoldalú tárgyalást, és azokkal tárgyaltam tovább, akik erre hajlandóságot mutattak, és volt is rá felhatalmazásuk. Mindenkinek hajlania kell a kompromisszumra, legalább minimális szinten” – közölte Krajniak.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?