Pellegrini köszöntötte Schustert,úgy fogalmazott, sokat köszönhet neki az ország

Rudolf Schuster

Rudolf Schuster jelentősen hozzájárult államiságunk fejlődéséhez az integráció során, sokat köszönhet neki Szlovákia – fogalmazott Peter Pellegrini (Hlas), a parlament elnöke Rudolf Schuster volt köztársasági elnök 90. születésnapja alkalmából.

„Boldog 90. születésnapot kívánok Rudolf Schuster egykori államfőnknek. Ez egy örömteli esemény, örülök, hogy az elnök úr ilyen szép kort élt meg” – írta Pellegrini a közösségi hálón. Úgy fogalmazott, nagyra értékeli Schuster politikai tapasztalatát és becsületességét, mert ez fontos az elnöki tisztség betöltéséhez. „Boldog születésnapot kívánok, elnök úr, és szeretnék köszönetet mondani önnek az egész ország nevében” – tette hozzá.

Schuster volt a Szlovák Köztársaság második elnöke, és az első, akit közvetlenül a lakosok választottak meg. 1999. június 15-én iktatták be hivatalába, ötéves mandátuma 2004. június 15-én ért véget. Korábban Kassa polgármestere volt, és az 1989-es bársonyos forradalom idején ő lett a szlovák parlament első elnöke. A Kassához közeli Mecenzéfen (Medzev) született politikus csütörtökön tölti be 90. életévét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?