Pellegrini: Finnország több területen is inspirációként szolgálhat számunkra

Peter Pellegrini
Pozsony |

Finnország több területen is inspirációként szolgálhat Szlovákia számára. Finnországban a politikusok nemcsak a következő választásokig látnak, hanem komolyan foglalkoznak az országuk jövőjével. Ezt állapította meg Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő a hétfői sajtótájékoztatóján, miután fogadta Juha Sipilä finn kormányfőt.

 

Pellegrini ezt a megközelítést a Szlovákia következő 25 évéről szóló vízió kidolgozásánál is alkalmazni szeretné, „mivel az első negyedszáz év már mögöttünk van, és jó lenne látni, mi várja, illetve mi várhatja Szlovákiát a következő 25 évben”.       

Finnország nemsokára átveszi az Európai Tanács elnökségét, és Pellegrini szerint intenzív tárgyalásokat fog folytatni a migrációval kapcsolatos szolidaritás különféle formáiról. „A kormányfő élénken érdeklődött Szlovákia migrációval kapcsolatos álláspontja felől” – hangsúlyozta a szlovák kormányfő. Sipilä egyúttal felajánlotta Szlovákiának, hogy vegyen részt egy olyan munkacsoportban, amely még a finn elnökség előtt a migrációs problémák hosszú távú megoldásával fog foglalkozni.

 

Kapcsolódó cikkünk

Pellegrini főleg a fenntartható erdőgazdálkodás területén szeretne együttműködni. „Nagyon örülnék, ha az itteni szakemberek intenzíven együttműködnének a finnekkel, hogy Finnország mintájára - amely ezen a területen a világ vezető hatalma -, mi is megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt a természeti kincseink védelme és ezek ésszerű kihasználása között” – hangsúlyozta Pellegrini.

Juha Sipilä kormányfő az Európai Tanács közelgő finnországi elnökségével kapcsolatban látogatta meg Szlovákiát, amely 2019. július 1-től veszi kezdetét. A szlovák kormányfő szerint Finnország helyzete nem lesz könnyű, hiszen olyan időszakban veszi át az EU elnökségét, amikor szerződéseket kell kötni a britekkel a jövőbeli kapcsolatokról, valamint az EU következő költségvetését is le kell zárni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?