Pellegrini felvetette, hogy olasz beszállítótól vásárolnánk helikoptereket

Peter Pellegrini
Róma/Pozsony |

Nem kizárt, hogy a kormány olasz beszállítótól fog helikoptereket vásárolni a rendőrség és a tűzoltóság számára. Ezt szerdán jelentette ki Peter Pellegrini szlovák kormányfő, miután Rómában találkozott olasz kollégájával, Giuseppe Contéval.

A találkozó további témái a migráció, valamint az Európai Bizottság által bírált, jövő évi olasz költségvetési javaslat voltak. Pellegrini egyszersmind meghívta Contét Szlovákiába.

A helikoptereket Pellegrini elmondása szerint uniós pénzből fogják megvásárolni. A kormányfő szerint elképzelhető, hogy az amerikai ajánlatnál előnyösebb lesz az olasz gyártó ajánlata.

A migrációval kapcsolatban Pellegrini felvetette, hogy Szlovákia képes lenne átvenni menekülteket Olaszországtól, akiket ideiglenesen Bősön (Gabčíkovo) szállásolnának el, ahogy ez Ausztria esetében is történt. „Ideiglenesen tudunk gondoskodni egy bizonyos számú emberről, és így tehermentesíteni az Olasz Köztársaság államháztartását, amennyiben lesz erre igény” – fejtette ki a szlovák kormányfő. Hozzátette: egyelőre csak felajánlotta ezt a lehetőséget olasz kollégájának, konkrétumokban nem egyeztek meg. „A miniszterelnök úr nagyra értékelte az ajánlatot, és azt mondta, méltányolja Szlovákia hozzáállását, amely a lehetőségeihez mérten ilyen módon is kinyilvánítja a szolidaritását az ütközőzónában lévő országokkal” – nyilatkozta Pellegrini, aki szerint Szlovákia segítségét Róma rendkívüli helyzet esetén venné igénybe.

 

Kapcsolódó cikkünk

Pellegrini meghívta olasz kollégáját Szlovákiába. Elmondása szerint olasz kormányfő tíz éve nem járt nálunk hivatalos látogatáson. Conte elfogadta a meghívást, a látogatásra jövőre kerülhet sor.

Pellegrini miniszterelnökként először tett hivatalos látogatást Olaszországban a szlovák-olasz diplomáciai kapcsolatok létesítésének 25. és a csehszlovák állam megalakulásának 100. évfordulója alkalmából. Ez utóbbinál Olaszország is fontos szerepet játszott. Pellegrini a látogatás keretében szerdán koszorút helyezett el Rómában a Haza Oltáránál, és ellátogatott egy földközi-tengeri főhadiszállásra is (EU Navfor Med Sophia).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?