Pellegrini elrendelte a GOVNET biztonsági rendszerének azonnali javítását

Pellegrini
Pozsony |

A katonai hírszerzés által elvégzett biztonsági vizsgálat eredményére reagálva Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő elrendelte a kormány által használt GOVNET információs hálózat biztonsági rendszerének azonnali javítását. Erről a kormányhivatal tájékoztatta a TASR hírügynökséget az SZK Biztonsági Tanácsának csütörtöki rendkívüli ülését követően.

A biztonsági ellenőrzésre a külügyminisztériumot ért tavalyi kibertámadás miatt volt szükség. A kormányhivatal tájékoztatása szerint a katonai hírszerzés parancsnoka a biztonsági tanács ülésén „rendkívül súlyosnak” nevezte a vizsgálat eredményét.

Tekintettel arra, hogy a GOVNET hálózaton belül működik az ún. eGOVERNMENT, illetve ezen keresztül kommunikálnak a természetes és jogi személyek az állami intézményekkel, valamint ennek részét alkotják azok a szolgáltatások is, amelyeknek garantálniuk kellene az állami szervek közötti biztonságos kommunikációt, a kormányfő azonnali korrekcióra utasította a GOVNET hálózat üzemeltetőjét.

Pellegrini 2018 októberében tájékoztatott arról, hogy egy kiterjedt kibertámadás céltáblájává vált a külügyminisztérium, amelyre a katonai hírszerzés derített fényt. „A támadást külföldről aktiválták. Egy nemzetek feletti, szofisztikált kémszervezeteről van szó” – jelentette ki akkor a kormányfő. Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminiszter megerősítette, hogy a támadók nem jutottak hozzá titkosított adatokhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?