Pellegrini: Beszélni fogunk a digitális világban érvényesülő szabályokról

Peter Pellegrini
Pozsony/Párizs |

Az emberek egyre inkább a digitális térben élik az életüket, egyelőre azonban nem világos, milyen szabályokat kell itt követniük. Peter Pellegrini (Smer-SD) szlovák kormányfő szerint ez a téma is felmerült a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ún. digitális csúcstalálkozóján Párizsban.

 

A digitális infrastruktúrát érintő beruházások fázisa lassan a végéhez közelít, ezért ideje beszélni róla, milyen rendszer szerint fog működni az efféle technológia világa. „Úgy tűnik, egyre inkább a digitális térben éljük az életünket, ugyanakkor nem vagyok teljesen biztos benne, hogy világos előttünk, milyen szabályokat kell itt követnünk. Jön a mesterséges intelligencia, az algoritmusok és az óriási mennyiségű adat kora” – hangsúlyozta Pellegrini hétfői sajtótájékoztatóján, melyet az OECD csúcstalálkozója (Going Digital) után tartott. A csúcson a szlovák kormányfő beszédet is mondott, mivel idén Szlovákia tölti be az OECD minisztertanácsának elnöki posztját.

Szlovákia Pellegrini szerint a digitalizálás egyes paramétereiben meghaladja az OECD tagállamok átlagát. Példaként az online vásárlók számát, illetve az informatikai ágazatban részt vevő nők számát említette, amely szintén jóval meghaladja az OECD-átlagot.

Bizonyos területeken ugyanakkor Szlovákia elmarad az átlagtól. A kormányfő úgy véli, a kis- és közepes vállalkozások még nem tudatosítják eléggé a digitális technológiák előnyeit.

Pellegrini egyszersmind hangsúlyozta: az internetes lefedettség Szlovákiában átlagos, de mindent megtesznek azért, hogy a következő években jelentősen növeljék a nagysebességű internethez közvetlenül hozzáférő háztartások számát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?