Pellegrini beszélni akar Ficóval a Mazurekkel kapcsolatos kijelentése miatt

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő és a Smer-SD alelnöke beszélni akar a párt elnökével, Robert Ficóval, hogy magyarázatot adjon azon kijelentésére, amellyel kiállt Milan Mazurek (ĽSNS) véleménye mellett.

„Be kell hívnom az elnök urat, hogy választ adjon a kérdéseimre: vajon ez a pártunk új eszmerendszere, vagy pusztán az ő individuális véleménye, esetleg olyasvalami, amivel egyedül szeretne a választásokon indulni. Tudni akarom, mit jelentenek a kijelentései”

– mondta vasárnap a kormányfő a TA3 műsorában, majd hozzátette, egyetlen politikus sem mondhatna hasonlót.

Pellegrini továbbá visszautasította, hogy a Smer-SD bármilyen közös együttműködésben részt venne a Marian Kotleba által vezetett ĽSNS-el.

„Soha nem leszek egy olyan koalíció tagja, amelyben helyet foglal Marian Kotleba is”

– szögezte le a Smer-SD alelnöke.

Robert Fico exkormányfő (Smer-SD) korábban videóban állt ki Milan Mazurek (ĽSNS) mellett, akit a Legfelsőbb Bíróság megfosztott a képviselői mandátumától rasszista kijelentései miatt.

„Milan Mazurek csak azt mondta ki, amit majdnem az egész nemzet gondol. És ha valakit az igazság miatt végeznek ki, nemzeti hőst csinálnak belőle.“

 

Az exkormányfő Mazurekkel kapcsolatos kijelentéseit már a NAKA is vizsgálja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?