Pellegrini aláírta a szabálysértési törvény módosítását

Peter Pellegrini

A szabálysértésekért magasabb bírságokat fognak kiszabni, és új szankcióként bevezetik a kisebb közmunkák elvégzését – derül ki a szabálysértési törvény módosításából, melyet Peter Pellegrini köztársasági elnök csütörtökön írt alá. A szabálysértésekért kiszabott bírságokat több éve nem emelték.

„A mostani bírságoknak nincs sem nevelő, sem kellően megtorló, sem megelőző hatása” – állítja a belügyminisztérium, amely a módosítási javaslatot benyújtotta. A tárca egyben kibővítette a szankciók listáját - újonnan kisebb közmunkák elvégzését is ki lehet szabni a szabálysértőknek, melyet főleg akkor akarnak alkalmazni, amikor a bírságot nem lehet behajtani. Ilyenkor szerinte a szabálysértési eljárás értelmét veszti. „Előfordulnak továbbá olyan esetek is, amikor a pénzbírság nem elég elrettentésnek, főleg, ha a szabálysértőnek nem okoz gondot az adott összeg kifizetése” – tette hozzá a belügyminisztérium. A munka, melyet a saját közösségéért végez, egyben növelheti az elkövető felelősségtudatát a társadalommal szemben.

A közigazgatási hatóságok felnőttek esetében 20-tól 150, kiskorúak esetében 75 órági terjedő közmunkával szankcionálhatják a tettest, akinek a döntés meghozatalától számított egy éven belül teljesítenie kell azt. A hatóságok ellenkező esetben pénzbírságra „változtathatják” a szankciót, illetve annak nem elvégzett részét.

„Ez a szankció hatékony és szükséges eszköznek bizonyulhat a kiskorú elkövetők esetében. A tapasztalat azt mutatja, hogy a pénzbírságot ilyenkor a törvényes képviselő szokta kifizetni a szabálysértő helyett, így a szankció nevelő, megtorló és megelőző hatása elmarad” – érvelt a tárca.

A tettes a kisebb közmunkákat szabadidejében és bérmentesen, az esetek többségében az állandó lakhelyének számító településnek vagy az az alá tartozó szervezetnek végzi a település közigazgatási területén. A szankció kiszabásáról a közigazgatási hatóságok döntenek. Fogyatékossággal élő vagy huzamosabb ideje betegszabadságon lévő tetteseket nem lehet kisebb közmunkára ítélni. A törvénymódosítás július felében lép hatályba.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?