Fico szerint 130 ezren hiányoznak a szlovákiai munkaerőpiacról

tgnk

Robert Fico (Smer) miniszterelnök szerint az automatizáció és a robotok jelenthetik a megoldást a szlovákiai munkaerőhiányra. A kormányfő mindezt Poprádban jelentette ki.

Fico a Tatravagónka üzemében tett látogatást, hogy megtekintse a poprádi üzem új gyártósorát. A miniszterelnök a vizitet követően a sajtónak is nyilatkozott – és többek között elmondta, hogy a szlovákiai iparban munkaerő-hiány lépett fel, csaknem 130 ezren hiányoznak a piacról.

A kormány segítséget nyújtott a Tatravagónka új, automata gyártósorának megépítéséhez – a 13 millió eurós befektetést a cég saját erőből finanszírozta, ugyanakkor ötmillió euró adókedvezményt is kapott az államtól.

Fico díjazta, hogy az üzem gyakorlatilag teljesen exportra termel, a teherszállításban haszált vagonokat gyártó Tatravagónka így a külföldi megrendeléseket felmérve pontos képet kaphat az európai gazdaság állapotáról. Fico rámutatott, hogy az üzemből kikerülő vagonok az európai piac 45 százalékát lefedik, évi négyezer vagon és további tízezer futómű kerül ki a gyárból.

A Tatravagónka a Közel-Kelet és Afrika irányába is terjeszkedhet a jövőben, valamint a korábbiaknál nagyobb mértékben működhet együtt a hadügyminisztériummal. A szlovák gyár Indiában is termel, ahol a második legnagyobb vagongyártónak számít.

Kapcsolódó cikkünk
Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?