Pellegrini: a menekültek valóban Bősre mennek

Pozsony |

<p>Amire a belügyminisztérium az elmúlt hetekben képtelen volt, azt Peter Pellegrini házelnök tegnap szemrebbenés nélkül megtette, s Heinz Fischer osztrák államfővel való találkozó után kijelentette: Szlovákia az Ausztriától átvállalt 500 menekültet a bősi menekülttáborban fogja elhelyezni.&nbsp;</p>

Fischer szerint ráadásul nem kizárt, a következő években ennél is több menekültet fog Szlovákia befogadni, a tábor kapacitása 2240 fő.  Bős lakosai és a polgármester semmire sem mennek tiltakozásukkal és petíciójukkal, Pellegrini tegnap ugyanis azt is elismerte, már hónapokkal ezelőtt eldöntötték, hogy ha Bécs elfogadja Pozsony ajánlatát a menekültek ideiglenes befogadására, akkor azokat Bősön fogják elhelyezni. „Már korábban felkínáltuk a bősi létesítményt osztrák partnereinknek, akik örültek ennek a segítségnek” – mondta a Fischerrel való találkozó után a házelnök. A tárcának egyébként sok más lehetősége nem is volt. A menekülteket az osztrák határhoz a lehető legközelebb akarták elhelyezni, s ennyi ember befogadására csak a bősi, 2240 férőhelyes tábor alkalmas, amelyet a minisztérium a Szlovák Műszaki Egyetemtől bérel. Az osztrák Der Standard napilap újságírói a héten riportot is készítettek a táborban, s felvételeket közöltek arról, ahogy elkezdték a néhány éve üresen álló komplexum felújítását.  Az osztrák államfő tegnap Andrej Kiska szlovák elnökkel is találkozott. Mindketten leszögezték: az, hogy Szlovákia ideiglenesen átvállalja a menekülteket nem jelent megoldást a bevándorlási hullámmal összefüggő problémákra, de egy jó irányba megtett lépésről van szó. Kiska a találkozó után kifejtette, örül annak, hogy Szlovákia segíthetett, és hogy Fischer ezt a segítséget díjazta. „Morális kötelességünk segíteni azokon az embereken, akiknek az élete veszélyben van. Ha otthon maradnak, könnyen előfordulhat, hogy megölik őket” – mondta Kiska.  Fischer elárulta, hogy Ausztria naponta kétszáz új menedékügyi kérvényt kap, így az 500 átvállalt személy nem jelent számára megoldást, Szlovákia ajánlatát inkább gesztusnak tartja. Azt, hogy a jövőben emelkedik-e majd az Ausztriából ideiglenesen átvállalt menekültek száma, Fischer nem tudta megmondani. „Ez a szlovák kormány döntésén múlik. Ám Robert Kaliňák belügyminiszter szerint ez a segítség, ez az együttműködés évekig tarthat” – mondta Fischer.  Kiska elismerte, hogy Szlovákia nincs hozzászokva a menekültekhez, szerinte a politikusok feladata elmagyarázni, mit kell ilyen helyzetben tenni, miért kell segíteni. „Itt a populizmusnak nincs helye. Én egyértelmű állásfoglalásra szólítok fel minden politikust, és arra kérem őket, hogy beszéljenek a lehetséges kockázatokról, de ezek elhárításáról is” – mondta az államfő. (dem, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?