Para: Csak közvetett bizonyítékok vannak Marian Kočner ellen

kocner para

Csak közvetett bizonyítékok vannak Marian Kočner ellen – jelentette ki Marek Para, a vádlott védőügyvédje a bazini (Pezinok) Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa előtt a Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának és az ügyészgyilkosságok előkészítésének ügyében.

„Közvetett bizonyítékokon alapul a vádnak az indítékkal kapcsolatos feltételezése, valamint az, hogy az összes cselekményt ugyanaz a személy rendelte el" – hangsúlyozta Para, és hozzátette, hogy Andruskó Zoltán vallomásáról beszél, amelynek hitelességét záróbeszédében többször is megkérdőjelezte.

Para érvelése szerint a bizonyítékok alapján kizárt, hogy Marian Kočnernak indítéka lett volna arra, hogy megrendelje az ügyészek meggyilkolását. Hozzátette, hogy Daniel Lipšic jelenlegi különleges ügyész meggyilkolásának megrendelése vagy előkészítése sem bizonyított.

Szerinte az sem bizonyított, hogy Alena Zsuzsová rejtjelezve kommunikált volna Marian Kočnerrel. „A Threema applikációban szereplő üzeneteket nem lehet elkülönítve értékelni, más bizonyítékok fényében kell szemlélni őket" – jegyezte meg 103 pontból álló záróbeszédében.

„A védelemnek nem az a dolga, hogy bizonyítsa, ki a tettes" – hangsúlyozta. Hozzátette, a védelemnek a kételyekre rá kell rámutatnia, amelyet a bíróságnak a vádlott érdekében értékelnie kell.

A 2018 februárjában történt Kuciak-gyilkosság ügyében ismét Marian Kočner és Alena Zsuzsová bűnösségéről tárgyal a bíróság. Az ŠTS eredetileg felmentette őket a vádak alól, de a Legfelsőbb Bíróság 2021 májusában visszaadta az ügyet az elsőfokú bíróságnak, amely ezt követően összevonta az ügyet az ügyészek meggyilkolásának előkészítése ügyével. A tárgylás 2022 áprilisától folyik.

Négy személy – Marian Kočner, Alena Zsuzsová, Dušan Kracina és Darko Dragič – ellen emeltek vádat Maroš Žilinka jelenlegi főügyész, Daniel Lipšic jelenlegi különleges ügyész és Peter Šufliarský volt helyettes főügyész meggyilkolásának előkészülete miatt. Szabó Tamás ügyét külön eljárás keretében tárgyalták, a bíróság bűnösnek találta. A vádirat szerint Žilinka és Lipšic meggyilkolását 2017 őszén Marian Kočner rendelte meg, Šufliarský likvidálását egy évvel később.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?