Panaszáradat és guberálás

Csak a magyarországi tűzoltóknak volt megfelelő hosszúságú létrájukMuszka Róbert felvételeAz épülethez érve arra figyelünk fel, hogy a padon ücsörgők épp egy roma asszonyt zavarnak el, aki a körbekerített területen belül, mit sem törődve a magasból alázuhanó tárgyakkal és szeméttel – a legfelső emeletekről dobálják ki ugyanis a hasznavehetetlen tárgyakat, berendezést –, nyugodtan guberál. „Meg van maga őrülve, terhes létére itt koslat, s ha netán eltalálják, magának az se számít?!” – kiabálják felháborodottan az aszszonyok. Egyikük, Földi Terézia a tizenegyegyediken lakik, a lányával és a két kis unokájával utoljára mentették ki őket a házból. A néni ráadásul asztmás, amikor megszólítom zokogva idézi fel a történteket. „Azt mondták a magyar tűzoltók, tíz perc se kellett ahhoz, hogy mind ott pusztuljunk. Mi már előtte is ordítoztunk az ablakból a mi tűzoltóinknak, hogy ég a konyhánk, de azt mondták nem ég, az csak a füst. Pedig már égett. Ráadásul a létrájuk sem ért fel hozzánk. Az unokámat, hogy tegyem ki a párkányra és engedjem le, mondták, de a Krisztián félt, ő csak velem akart maradni. A férjem és a menyem lentről néztek minket, s annyit mondtak, rosszul lettek, amikor bennünket eltűnni láttak a füstben, azt hitték, hogy végünk van. Áldom az esztergomiakat, mert ha ők nincsenek, mi ott halunk meg. Őket kellett volna kitüntetni. A bútorok is tönkrementek, a biztosítótól már voltak itt helyszínelni, de hogy mit és mennyit kapunk, azt még nem tudjuk. Azóta is a fiam kis lakásában alszunk és lakunk. Mindenem elégett, még az alapvető irataim is. A menyem ruháját hordom. Rettenetes” – törölgette meg a szemeit. Terézia Bilková, egy hetedik emeleti lakó nyugtatja a nénit, az ő lakásukban az előszoba ázott el teljesen.

ÉREZNI A FÜSTSZAGOT

A lakótömbbe lépve Ocsovszky Tibor csapatával találkozunk, ők az Elektro Demar cég brigádjaként ellenőrzik az összes lakás áramellátását, a csatlakozókat. Ugyanis a nagy mennyiségű víz miatt nem lehet tudni, hogy ezekbe került-e nedvesség. Az ötödikre ballagva mindenütt látni a tűz nyomait, tömlők, csövek lógnak a magasból, s még mindig érezni a lángok és a füst csípős, maró szagát, pernye, korom, kosz mindenütt. Uzsák Anna szinte bevonszol a lakásba, amikor megtudja, hogy írni szeretnék róluk. Majdnem az egész lakás elázott, a nappali, a konyha bútorai, de borzasztó a kép a hálóban is. „A legfelháborítóbb az egészben, hogy a biztosítónál azt mondták, kábé ötezerre számíthatunk, többre nem, mert ilyen típusú volt a biztosításunk” – mondja sírósan az aszszony. Azzal érveltek nekik, hogy a víz kintről jött, tehát arra már nem vonatkozik a térítés.

Barak Anna néninek a hálószobája, az előszobája és a paplanjai, holmijai áztak el. „Nekem is annyit mondtak, hogy kábé négyezer koronát tudnak adni. Elkeserítő és felháborító” – mondja az idős aszszony. Juhász András a nyolcadik emeleten közvetlenül Bognárék a szomszédja, annak a lakásnak, ahol a tűz keletkezett. Juhász úr bejárati ajtaja teljesen elégett, ígértek neki ajtót, de még nem hozták el. A hálószobája rettenetes állapotban van, a fal szó szerint szétnyílva, ki lehet kukucskálni az utcára, a mennyezet tartóelemei is elrepedve, elmozdulva. A férfiból csak úgy ömlik a panasz, tudomása szerint ezért nem fog pénzt kapni a várostól. Dolgozik ugyan a keményítőgyárban, de biztosítása nincs, csak a közös. A bejárati ajtót a nappaliról hirtelen lekapott üveges ajtóval pótolták. Az ő lakásából egyébként a konyha balkonjáról mentettek ki két kislányt.

SZÜRREÁLIS HORROR

Bognárékat nem találom, de a lakásuk, ahol eredetileg a tűz keletkezett, olyan, mint a kihűlt pokol és valamiféle szürreális horrorfilm keveréke. Ahogy lépkedek a felismerhetetlenné vált tárgyak, berendezések romhalmaza közt, majdnem belevágódok egy kupac meghatározhatatlan, szénné égett valamibe. Nincs rá szó, hogy mi maradt meg a lakásból. Semmi, csak a puszta falak. Ugyanígy néz ki az egyik legfelső, tizenkettedik emeleti lakás is, ahol Együdék laktak, az asszonyt tegnapelőtti lapszámunkban szólaltattuk meg. Most nem találom itt őket, de Gyetven Melinda, a szomszéd lakó mondja, hogy a szegény kutya szénné égett maradványa is itt volt még nemrég, de azt időközben a járványügyisek elszállították. Gyetvenék a szomszéd lakásban éppen takarítanak, s noha nem égett ki a lakás, azért a tűz nyomait itt is látni. „A szomszéd lakás melletti szobában a betonpanel repedt meg, itt is mindent ellepett a korom és a pernye, épp most porszívózzuk. A biztosítótól helyszíneltek már, de konkrét összeget még nem mondtak. A közös biztosításból valószínűleg a lakássejteket elválasztó és a tűzoltók által betört üvegajtót javítják meg, meg a kifestést. Az elektromos vezetékek már régen nem megbízhatók, mi ezt a fürdőszobában már jó ideje észrevettük. Egyébként Misivel, a kisfiammal voltunk otthon éppen, amikor bekövetkezett a katasztrófa. Misi szólt, hogy erős, fojtó szagot érez, mint amikor sok csillagszórót égetnek el. Óriási volt a füst, persze mi is a lakásban rekedtünk, csak a konyhában lehetett megmaradni, úgy-ahogy, vizes törülközővel. A nappaliban koromfekete, forró füst gomolygott. Az ablakból láttuk, hogy az alattunk lakó Földi néni ordítja a tűzoltóknak, hogy ég a konyhájuk, s valóban lángolt. Mellettünk az Együdnét teljesen ellepte a füst, még odakiáltottam neki, hogy nagyobb vizes törülközőt borítson magára. Akkor hallottuk, hogy a tűzoltók a folyosón betörik az üvegajtót. Nekem már annyi erőm sem volt, hogy kulccsal kinyissam az ajtót. Ez fél egykor lehetett. A gyereknek azonnal maszkot adtak, becsavarták vizes törülközőbe és mindkettőnket levittek. Csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok az esztergomi tűzoltók nyugodt, higgadt, profi, sőt udvarias munkájáról. Nélkülük nem lett volna sok esélyünk. Misit később még a tűzoltóságra is elvitték, nyugtatták, roppant kedvesek voltak. Szerintem azokat a lakókat is ki kellett volna tüntetni, akik az utolsó pillanatig a helyzethez képest nyugodtan várták, hogy kiszabadítsák őket. Az volt az igazi hősiesség. Visszagondolva: legalább egy megafonon keresztül ésszerű, gyakorlati utasításokat adhattak volna a mieink, mindjárt, amikor megérkeztek, s nem hagyták volna az embereket a borzasztó tanácstalanságban. Amikor a mentőautótól visszanéztünk, még láttam, hogy az Együdék ebédlője lángra kap s a szél a lángot már a mi ablakunkhoz fújta. Ha akkor belülről nem oltanak a tűzoltók... a mi lakásunk is porig ég – mondta Gyetven Melinda.