Palócföld: irodalom, művészet, közélet

SZOBI ÖDÖN

„Nincs a Palócföldön precízebb forma az idő mérésére, rögzítésére, mint a kétévente kiírt Madách- és Mikszáth-pályázat” – olvassuk a folyóirat főszerkesztői bevezetőjében Mizser Attila értékelőjét, s nyilvánvaló, hogy a pályázat mint alkotásra ösztönző intézmény nemcsak rögzítésre, hagyományápolásra alkalmas, hanem legalább ennyire a rögzülő idő időszakonkénti kibillentésére, megelőzésére is. S rengeteg egyébnek is jele a pályázat, s ha sikeres, maga is tüneményes jelenség. Mindenesetre lelket melengető érzés látni, hogy a Palócföld Mikszáth-pályázatának négy nyertese közül hárman (Halmai Tamás, Csehy Zoltán és Szávai Attila) az Új Szó Szalon mellékletének társszerzői is. A lap a nyertes pályaművek hamaros közlését is kilátásba helyezte: kíváncsian várjuk.

Az idei első lapszám a szokott rovatokban mozog: líra és próza, s mintegy a kettő közt Szávai Attila tárcarovata; kutatóterület (társadalom- és irodalomtudomány); interjú; végül irodalomkritikák és könyvrecenziók. Ez utóbbi most különösen terjedelmesre alakult, tíz szerzőt vonultatva fel. A belső illusztrációk Simon Réka alkotásai, a borítón Karácsony Attila festménye (mindketten salgótarjániak). A hátsó borító képe alá még egy Radnóti-idézet is odafért: mintegy jelzésértékűen, vagy előrevetítve, hogy a Radnóti-év nyilván a Palócföld valamely későbbi számában, számaiban is tapintható lesz.

Petővári Ákos tanulmánya (Esterházy Jánosról) nemcsak az Esterházy János-jelenségnek és a politikus jelentőségének szakszerű, rövid foglalata, hanem a vele és életútjával való korabeli és kortárs foglalkozás összegzése is – a dolgozat minden bizonnyal nagy érdeklődésre tarthat számot. Az irodalom és irodalomtörténet iránt érdeklődőknek pedig Bedecs László tanulmánya (A múlt mint alakzat. A magyar próza „rendszerváltása”, 1989– 2008) tűnhet megkerülhetetlennek.

A laphoz és holdudvarához sok szállal kötődők közül a költő Szájbely Zsolt ezúttal a Próza és vidéke című rovatban szerepel, az Ami marad kritikai rovatban pedig Nagy Csilla (akinek Magánterület címen a közelmúltban jelent meg válogatott kritikákat és tanulmányokat tartalmazó kötete a Palócföld Könyvek sorozatban) szerepel egy recenzióval, s a Palócföld szerkesztője, Handó Péter is eggyel (neki is ebben a sorozatban jelent meg tavaly Alvó konfliktusok mezején címmel egy a sósharsányi cigányság és környezete kapcsolatait kutató tanulmánykötete).

Az irodalomtudomány és esztétika tárgyköréből feltétlen kiemelendő Dósa Annamáriának, a besztercebányai Bél Mátyás Tudományegyetem doktoranduszának könyvismertetője (Umberto Eco: A rútság története, Európa Kiadó, 2007), a prózák közt kedves meglepetés Ardamica Zoránnak A hullatetováló című szövege, melynek olyan metaforikus olvasata is lehetséges, ahol a hulla a „szlovákiai magyar irodalom”-mal azonosítható. Vida Gergely versére (YAMAHA 1200) azért a végén hívom fel a figyelmet, mert egészen kiváló közlésről van szó; na most, amennyire egy vers leírható: a sport (a verseny) és a látvány (a kép) összjátéka a tét. Sok rajongója lesz, ez kétségtelen.