Óvatos kormánykoalíciós partnerek

Pozsony. Egyelőre nem kerül a parlament elé az úgynevezett mečiari amnesztiákat érvénytelenítő alkotmánytörvény tervezete.

Pozsony. Egyelőre nem kerül a parlament elé az úgynevezett mečiari amnesztiákat érvénytelenítő alkotmánytörvény tervezete. Daniel Lipšic igazságügyi miniszter a közelmúltban bocsátotta tárcaközi véleményezésre a jogszabályt, jóllehet nem szerepel az új kabinet prioritásai között, és a koalíciós partnerek óvatosan, egyesek elutasítóan reagáltak. „Alapjában véve egyetértenek a javaslattal, a kormányprogramba mégsem került az amnesztiák érvénytelenítése, mivel alkotmánytörvényről van szó, azaz elfogadásához 90 voks szükséges. A koalíciónak 78 szavazata van, és megegyeztünk: addig nem továbbítjuk a parlamentbe, amíg az ellenzékiek közül legalább néhányan nem fogják támogatni” – magyarázta lapunknak a törvény elnapolásának okát Lipšic. Az ellenzéki padsorokban ül ezúttal Vladimír Mečiar, az amnesztiák szerzője is, és az igazságügyi miniszter szerint az ellenzéki honatyáknak a saját lelkiismeretüket kell megvizsgálniuk akkor, amikor arról döntenek, hajlandók-e támogatni Mečiar egykori döntéseinek érvénytelenítését. Az amnesztiák semmissé nyilvánításával ellentétben a büntetőjog évek óta húzódó rekodifikálását azonban Lipšic nem kívánja tovább halogatni: bízik benne, már jövőre elfogadja a parlament. A büntetőjog területén az új miniszter a „háromszor és elég” elv bevezetését szorgalmazza, azaz ha valakit már harmadszor ítélnének el ugyanazért a bűncselekményért, a harmadik büntetés feltétel nélküli életfogytiglani szabadságvesztés lenne. „A börtönökben egyelőre van elég hely, ezenkívül új fegyintézetek megnyitását is tervezzük. Egyébként ez körülbelül 280 olyan elítéltet érintene, aki gyakran követ el erőszakos bűncselekményt. Ezek az emberek életük túlnyomó részét börtönben töltik, amikor pedig nem ülnek, a két büntetés közötti szünetben megölnek vagy megerőszakolnak valakit. Ezen akarunk változtatni” – részletezte érdeklődésünkre a tárcavezető. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?