Bár a miniszterelnök állapota stabil, továbbra is nagyon súlyos.
Öt órán át műtötték Robert Ficót, az intenzív osztályon ápolják
A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház igazgatója, Miriam Lapuníková elmondta, hogy Robert Fico többszörös sérüléseket szenvedett, és öt órán át volt a műtőben. Két orvosi csapat végezte rajta az operációt.
Jelenleg további beavatkozások folynak annak érdekében, hogy javítsanak az állapotán
– tette hozzá Robert Kaliňák védelmi miniszter.
A kormányfő továbbra is a kórház intenzív osztályán tartózkodik, ahol folyamatos ellátásban részesül.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.