Öt évet kapott Bašternák, a vagyonát is elkobozzák

Ladislav Bašternák

Ladislav Bašternák vállalkozót adó- és járulékfizetés elkerülésének bűncselekménye ügyében csütörtökön öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a fellebbviteli Pozsonyi Kerületi Bíróság háromtagú tanácsa. A büntetést a legenyhébb végrehajtási fokozatú büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie. Ladislav B. nem volt jelen a csütörtöki ítélethirdetésen, ügyvédje, Peter Filip képviselte őt.

A Kerületi Bíróság megerősítette az alacsonyabb fokú, Pozsony II Járásbíróság által tavaly hozott ítéletet. A csütörtöki ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

Bašternák vagyona az államra száll, mivel jelentős kárt okozott.

„A tanács arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott fellebbezése indokolatlan, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) fellebbezése viszont indokolt” – jelentette ki csütörtökön Peter Štift, a szenátus elnöke az ítélet indoklása keretében. Mivel jogosulatlanul fizették ki neki az általános forgalmi adót, a bíróság döntése alapján a bűncselekmény által szerzett pénzösszegnek megfelelő tulajdont koboznak el tőle az állam javára.

„A büntetés egyeseknek szigorúnak, másoknak enyhének tűnhet. A bíróság arra jutott, hogy a kirótt büntetés helyénvaló” – tette hozzá a szenátus elnöke. A bíróság az elkövetett bűncselekmény esetében kiszabható büntetésnél enyhébb büntetés mellett döntött, tekintettel a vádlott büntetlen előéletére, és arra, hogy beismerte a bűnösségét.

A bíróság csütörtökön utasítást ad az elítélt letartóztatására.

A vállalkozó a csütörtöki nyilvános tárgyaláson nem jelent meg, ügyvédjét, Peter Filipet hatalmazta fel arra, hogy a távollétében képviselje őt. Bašternák komoly családi okokra hivatkozva kérvényezte, hogy a távollétében folytassák le a tárgyalást.

Az ügyvéd a tárgyalás előtt arról tájékoztatta az újságírókat, hogy ügyfele nincs külföldön, Szlovákiában, Pozsonyban tartózkodik. Hozzátette: ha elítélik, megkezdi büntetése letöltését.

Filip a záróbeszédében felkérte a háromtagú bírói tanácsot, hogy az ügyfelét mentse fel a vád alól, mivel a bűncselekmény elévült. Alternatív megoldásként felvetette a feltételes szabadságvesztést. Indítványozta azt is, hogy a szenátus tekintsen el a vagyonelkobzástól.

Ladislav Bašternák vállalkozót 2018. november 7-én adó- és járulékfizetés elkerülésének bűncselekménye ügyében bűnösnek mondta ki a bíróság, és a legenyhébb fokozatú büntetés-végrehajtási intézetben letöltendő, öt év szabadságvesztésre ítélte. A vállalkozó jogosulatlanul igényelt vissza csaknem kétmillió euró összegű áfát a BL 202 nevű cége számára. Az ítéletet a vádlott a Pozsony II Járásbíróságon hallgatta meg azután, hogy beismerte a vétkességét és megbánta a tettét. Bašternákot öt évre eltiltották attól is, hogy vállalkozói tevékenységet folytasson.

Peter Filip ügyvéd a helyszínen fellebbezett az ítélet ellen, később írásban az ügyész is fellebbezett. Adócsalás bűncselekménye esetén 7-től 12 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. A bíróság Bašternák esetében figyelembe vette az enyhítő körülményeket, vagyis a büntetlen előéletet, azt, hogy beismerte és megbánta a tettét, valamint hogy megtérítette a kárt.

„A 12 lakás átruházásának célja kizárólag az adókedvezmény kicsikarása volt. Az eredmény csaknem kétmillió euró összegű, túlzott áfa-visszatérítés” – ismertette a vádat az ügyész, aki a letöltendő börtönbüntetés mellett indítványozta Ladislav Bašternák vagyonának elkobzását is.

Filip nem értett egyet a javasolt büntetéssel. Arra hivatkozva, hogy a vállalkozó a törvény által megszabott határidőig térítette a tartozását – 2018. január 10-én 1,7 millió eurót fizetett vissza -, javasolta, hogy mentsék fel a vád alól, mivel a bűncselekmény elévült. Alternatív megoldásként felvetette a feltételes szabadságvesztést.

Az ügyvédet meglepte a vagyonelkobzási javaslat. Hozzátette: több ügyfelet is képviselt ugyanilyen bűnügyekkel összefüggésben, de a vagyonelkobzás csak Bašternák esetében merült fel. A vállalkozó a tárgyalás előtt nem nyilatkozott a média képviselőinek. A Speciális Ügyészi Hivatal március végén arról tájékoztatott, hogy az ügyész nem hagyta jóvá Bašternák kérelmét, melyben a tevékeny megbánásra hivatkozva a büntetőeljárás leállítását kérte, és vádat emelt a vállalkozó ellen adó- és járulékfizetés elkerülésének bűncselekménye miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?