Ősszel folytatódhat a Csatáry-per

Pozsony/Kassa |

<p>Szeptember 26-ra tűzte ki a kassai kerületi bíróság annak a tárgyalásnak az új időpontját, amelynek során a testületnek Csatáry László életfogytiglan tartó szabadságvesztés büntetése letöltésének módjáról kell döntést hoznia - közölte az MTI-vel Marcela Gálová, a kassai kerületi bíróság szóvivője szerdán.</p>

A kassai kerületi bíróságnak ebben a kérdésben eredetileg még júliusban kellett volna döntenie, ám az akkori nyilvános ülést elnapolták, mivel Csatáry László nem jelent meg a tárgyaláson és a bíróság arról sem kapott értesülést, hogy Csatáry átvette-e az ülésre szóló idézést.     Marcela Gálová elmondta: a kassai kerületi bíróság időközben arról értesült, hogy Csatáry Lászlónak nem sikerült kézbesíteni az általuk küldött idézést, ezért most kéréssel fordulnak az ügyben illetékes magyar bírósághoz, hogy az biztosítsa be az idézés kézbesítését. Ha a kézbesítést követően Csatáry László úgy dönt, hogy nem vesz részt a tárgyaláson, a bíróság már távollétében is döntést hozhat az ügyében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?