Összegyűlt a pénz a parlament előtti zászlórúd felállítására

zászlórúd
Pozsony |

A szlovák parlament irodája három hét alatt összegyűjtötte a parlament előtti zászlórúd felállítását fedező teljes összeget, így az államnak semmilyen költsége nem lesz ezzel kapcsolatban – jelentette ki Daniel Guspan hivatalvezető. Hozzátette, több mint száz személy adakozott és összesen 60 ezer euró gyűlt össze.

Tájékoztatása szerint a költségek áfa nélkül 58 043 euróra rúgnak, ebben már a zászló ára is benne van. Az iroda ezért pénteken leállította a gyűjtést, a további felajánlásokat nem fogadja, sőt, Guspán szavai szerint a költségeket meghaladó adományokat visszaküldik az utolsó adakozóknak. Hogy kik kapják vissza a pénzüket, azt az ajándékozási szerződés aláírásának ideje alapján állapítják meg.

Guspán elmondta, hogy a pozsonyi váron és a parlament épületének tetején ezentúl nem lesz lobogó, egyúttal minden érdeklődőt meghívott a szeptember elsejei parlamenti nyílt napra: akkor lesz az első ünnepélyes zászlófelvonás a törvényhozás épülete előtt.

Andrej Danko házelnök 9000 eurót adott a rúd felállítására, a Smer-SD parlamenti frakciója 5000 eurót, Robert Fico pártelnök 1000 eurót. A földmunkák 16 ezer euróba kerülnek, maga a zászlórúd és a felállítása pedig 38 ezerbe, áfa nélkül.

A rúd harmincméteres lesz, magasabbat biztonsági okokból nem engedélyeztek Andrej Dankónak az építészmérnökök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?