Összefoglaló: Így vallott szerdán Andruskó Zoltán

Andruskó
Bazin |

Szerdán tovább folytatódott a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatos bírósági tárgyalás. Ezúttal Andruskó Zoltán állt a Specializált Büntetőbíróság szenátusa elé.

A szerdai tárgyalási nap a keddihez hasonlóan Alena Zsuzsová korábbi vallomásának felolvasásával kezdődött. Amióta a Kuciak-gyilkosságot összevonták az ügyészek meggyilkolásának előkészítésével kapcsolatos üggyel, Zsuzsová nem volt hajlandó újabb vallomást tenni a bíróság előtt, így a szenátus a korábbi mondatait idézte fel. A vád szerint a komáromi nő az oknyomozó újságíró és menyasszonya, valamint az ügyészek esetében is összekötő szerepet vállalt, a megrendelő pedig Marián Kočner lehetett. Zsuzsová azonban tagadja, hogy köze lenne az említett ügyekhez.

Szerdán is ártatlannak vallotta magát, és állította, hogy Kočner nem a gyilkosságok előkészítésében vállalt szerepe miatt adott neki pénzt, hanem azért, mert a nagyvállalkozó volt a lánya keresztapja, és így segítette őket a nehéz anyagi helyzetük idején.

Kora délután Andruskó Zoltánt hallgatta meg a szenátus, akit a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatban már jogerősen elítéltek (vádalku fejében 15 évnyi börtönt kapott). Ő volt az összekötő Zsuzsová, valamint a kivégzőosztag, Miroslav Marček és Szabó Tamás között. Andruskó már a 2018-as őrizetbe vétele óta együttműködik a rendőrséggel, ő tett elsőként terhelő vallomást Kočner és Zsuzsová ellen.

„A letartóztatásom óta mindig is azt mondtam, hogy Kuciak gyilkosságát Kočner rendelte meg, Zsuzsová pedig a közvetítő volt. Soha nem állítottam, hogy ezzel kapcsolatban tévednék”

– mondta a jogerős elítélt férfi szerdán, utalva arra, hogy az elsőfokú döntés során a szenátus a vallomásában szereplő ellentmondásokkal is magyarázta Zsuzsováék felmentését.

Andruskó ezután az ügyészek meggyilkolásának előkészítéséről kezdett beszélni. Elmondása szerint elsőként Maroš Žilinkát, a jelenlegi főügyészt akarták likvidálni, aki korábban Kočner gyanús üzleti ügyeivel is foglalkozott. Zsuzsová kereste meg őt ezzel a kéréssel. Andruskó először az egyik magyarországi ismerőséhez, Krecsik Lászlóhoz fordult, de ő nem akart belekeveredni az ügybe.

Ezután kereste meg Szabót és Marčeket, de mivel nekik sem sikerült megfelelő alkalmat találni a kivégzéshez, végül egy másik ismerőséhez, Dušan Kracinához ment. Kracina azt mondta, az ilyen feladatok elvégzéséhez ő „szerbeket használ”, így került a képbe az ötödik vádlott, Darko Dragić. Andruskó vallomása szerint nehéz volt követni Žilinkát, az ügyész már akkor is elővigyázatos volt, de egyszer adódott egy megfelelő alkalom, ám ő az utolsó pillanatban végül visszavonta a kivégzéssel kapcsolatos utasítást. Állítólag vissza akarta adni a pénzt Zsuzsovának, ám ő ekkor egy újabb célponttal állt elő, mégpedig Ján Kuciakkal.

„Daniel Lipšic lett volna a hab a tortán, de nem ő volt a prioritás”

– mondta a vádlott.

A harmadik ügyész, Peter Šufliarsky meggyilkolására 2018 nyarán érkezett a megrendelés, amikor Kočner a Markíza televízióval kapcsolatos váltóbotrány miatt már vizsgálati fogságban ült.

A tárgyalás csütörtökön folytatódik, ezúttal Marčeket hallgatja meg a bíróság.

(nar, aktuality)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?