Országszerte megnyíltak a szavazóhelyiségek

Pozsony |

<p>Szombaton reggel hét órakor megkezdődött a voksolás &ndash; három kérdésre lehet igennel, vagy nemmel válaszolni. Szlovákia történelmében ez a nyolcadik népszavazás, eddig mindössze egy volt érvényes.</p>

Reggel hét órakor megkezdődött a Szövetség a Családért (Aliancia za rodinu) kezdeményezésére indított népszavazás, amelyben három kérdésre lehet választ adni – ezek a házasság, az örökbefogadás és a szexuális nevelés kérdésköréből származnak. A népszavazáson este tíz óráig lehet véleményt nyilvánítani.

A 2 926 településen összesen 4 942 választókörzet várja a voksolókat. A választáson részt vehet minden olyan személy, aki a referendum napján betölti a 18. életévét, ám nem kötelező állandó lakhellyel rendelkeznie Szlovákiában. Több mint négymillió szavazásra jogosultról van szó.

Voksolni az állandó lakóhelyen kívül is lehet, ehhez mindössze egy érvényes szavazóigazolványra van szükség, amelyet előzetesen lehetett kérvényezni. Amennyiben valaki egészségügyi problémái miatt nem képes meglátogatni a szavazóhelyiséget, választhat a mozgóurna segítségével is – mindössze kérvényeznie kell ezt a járási bizottságtól.

A népszavazáson három kérdésre lehet igennel, vagy nemmel szavazni:

1) Egyetért azzal, hogy házasságnak semmilyen más köteléket ne lehessen nevezni, csak egy férfi és egy nő kötelékét?

2) Egyetért azzal, hogy az azonos nemű párok és csoportok számára ne legyen lehetséges gyerekek örökbefogadása?

3) Egyetért azzal, hogy az iskolák ne kötelezhessék a gyerekeket a szexuális nevelés és az eutanázia tárgykörébe tartozó órákon való részvételre, ha ezek tartalmával a szülők vagy a gyerekek nem értenek egyet?

Az eddigi nyolc népszavazásból mindössze egy volt érvényes, 2003-ban. Akkor a polgárok igennel szavaztak az Európai Unióba való belépésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?