Közélet

Országos tesztelés – Továbbra is várják az egészségügyi dolgozók jelentkezését

Pozsony | Még mindig szükség van olyan egészségügyi dolgozókra, akik részt tudnak venni az országos tesztelés lebonyolításban. A szombati és a vasárnapi tesztelésre is egyenként 2-3 ezer további egészségügyi dolgozó jelentkezése szükséges.
Czímer Gábor

2020. október 29. 11:16

Frissítve
Jaroslav Naď
- TASR-felvétel

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján arra kérte az egészségügyi dolgokat, hogy jelentkezzenek a szombaton és vasárnap megvalósított országos tesztelés lebonyolítására. „Kérem önöket, jelentkezzenek!” – mondta a tárcavezető.

Olyan egészségügyi dolgozók jelentkezését várják, akik tudnak a felső légutakból törletet venni. Jelentkezni a somzodpovedny.sk honlapon lehet, ahol az egyes régiókra bontva megtalálhatóak azok a telefonszámok, amelyeken az egészségügyi dolgozók felvehetik a kapcsolatot a területileg illetékes parancsnoksággal. A tesztelésben részt vevő egészségügyi dolgozók megbízási szerződés alapján óránként 7 eurót és minden megtalált pozitív esetért további 20 eurót kapnak.

Naď elmondta, a jelentkezések csütörtök délutáni száma alapján döntenek arról, hogy elrendelik-e bizonyos régiókban az egészségügyi személyzet vezényelhetőségét. Ez azt jelentené, hogy egyes helyeken a kormányzat kötelezné az egészségügyi dolgozókat arra, hogy részt vegyenek az országos tesztelés lebonyolításában. „Egyelőre az ehhez szükséges dokumentumokat készítettük elő, a politikai döntést a kormány a csütörtök délutáni számok alapján hozza meg” – mondta.

„Azt mindenki tudatosítsa, hogy ha nem teszünk valamit, akkor nemsokára a tűzoltók és az orvosok is fertőzötten járnak majd dolgozni”

– jelentette ki.

Naď szerint a többi európai ország példáján látszik, mekkora probléma előtt állhat Szlovákia is.

„Két lehetőségünk van: vagy csak enyhe intézkedéseket hozunk, és akkor a járványgörbe nálunk még rosszabb lesz mint Csehországban, vagy egy olyan megoldást választunk, amely alapvetően változtatja meg a helyzetet” – véli a miniszter. Arról beszélt, az országos tesztelést nem az eszközök és erőforrások pazarlásának tartja, hanem éppen ellenkezőleg, a fertőzöttek azonosítása két hetes távlatban nagymértékben tehermentesítheti a kórházakat.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az országos teszteléshez szükséges minden eszközt sikerült már bebiztosítaniuk. „Ebben a pillanatban az eszközöket, vagyis a teszteket, illetve az azok alapján kiállított igazolások nyomtatványait hordjuk szét a régiókba” – mondta azzal, hogy ez egészen szombat reggelig fog tartani. A miniszter megköszönte az önkormányzatok közreműködését. Elmondta, nagy segítséget jelent az is, hogy a nagyvállalatok és az állami és a magánkórházak, a hadsereg, a rendőrség, a pénzügyőrség, a tűzoltó- és mentőszolgálat saját maga biztosítja az alkalmazottaik számára a tesztelési pontokat.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus iskola

Gröhling: Logisztikailag kivitelezhetetlen az iskolák hétfői újranyitása

monika Jankovská

Jankovská beismerő vallomást tett

Az új berendezésnek köszönhetően most már minden pályát öntözni tudnak.

Nyertes pályázatból új berendezés

Komárom

Csaknem 1,2 millióból újulhat a komáromi Eötvös utcai alapiskola

Jaroslav Naď

Naď: A kormánykoalíció biztosan nem fog megbukni a főügyészválasztás miatt

Marek Krajčí

Krajčí: A konzílium nem javasolja az átfogó tesztelést, ezt komolyan kell venni

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.