Oroszország szerint nem sokat számít, hogy Szlovákia nem küld több katonai segítséget Ukrajnának

Robert Fico

Szlovákia azon szándéka, hogy leállítja az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget, aligha változtat ezen a konfliktuson – jelentette ki Oroszország, miután Robert Fico (Smer) miniszterelnök csütörtökön arról beszélt, nem támogatja, hogy újabb hadászati segítséget küldjenek Ukrajnának. Moszkva szerint Szlovákia eddig is csak minimális szerepet játszott Kijev nyugati fegyverellátásában.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnöki hivatal, a Kreml szóvivője kijelentette, Szlovákia szerepe a nyugati fegyverszállításban nem volt mérvadó, ezért annak leállítása sem befolyásolja annak folyamatát. Ezután azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy az Ukrajnának nyújtott segítségével csak olajat önt a tűzre. 

„E folyamat fő mozgatórugója egyáltalán nem Kijev, hanem az Egyesült Államok. Ezért minél tovább önt olajat a tűzre a konfliktusban való közvetlen részvételével, annál tovább zajlik a folyamat. De még ennek ellenére sem változtat az események menetén. Oroszország eléri céljait” – tette hozzá Peskov.

(Denník N)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?