Orosz kémbotrány: vizsgálatot indítottak Szlovákia oroszországi nagykövetségein

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a három diplomata kiutasítása kapcsán arról beszélt, szerinte Pozsony az Egyesült Államok befolyása alatt hozta meg döntését ⋌(TASR/AP-felvétel)
Pozsony/Moszkva |

Szlovákia diplomáciai fedésben dolgozó orosz ügynököket utasított ki, mert az orosz titkosszolgálat a szlovák vízummal küldött gyilkost Berlinbe.

„Az orosz nemzet szláv testvérnépünk, hosszútávon jelentős kereskedelmi partnerünk. Ugyanakkor a Szlovák Köztársaság szuverén állam, a diplomáciai szabályokat a világ minden részén, így Szlovákiában is be kell tartani” – mondta a tegnap délelőtti kormányülés előtt Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy Pozsony három orosz diplomatát utasított ki. „Arról értesítettek, hogy az orosz nagykövetség három tagja Szlovákiában jelentős mértékben megsértette a diplomáciai szokásokat” – indokolta a lépést a kormányfő. A kiutasítás reakció volt arra, hogy tavaly augusztusban egy berlini gyilkosság orosz társtettese, aki feltételezhetően az orosz titkosszolgálat tagja, szlovákiai vízummal jutott a schengeni övezetbe. „Arról is tájékoztattak, hogy a szentpétervári diplomáciai szolgálatunkat arra használták fel, hogy hamis iratokat szerezzenek egy személynek, aki aztán társtettese volt egy Németország területén elkövetett gyilkosságnak” – mondta Matovič.

Ivan Korčok (SaS jelölt) külügyminiszter az üggyel kapcsolatban arról beszélt, bízik benne, hogy a Pozsonyi kormány lépése egy jelzés lesz Oroszországnak arra, hogy a diplomatáik a kétoldalú kapcsolatok javításának szellemében járjanak el. Hangsúlyozta, a szlovák diplomáciai szolgálat visszaélés áldozata lett. A külügyi tárca vezetője ezért vizsgálatot rendelt el a szentpétervári és a moszkvai külképviseleten is. Arra az újságírói kérdésre nem válaszolt, hogy a most kiutasított három orosz diplomatának volt-e köze a gyilkossághoz.

Davydov, aki nem létezik

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter pedig arról beszélt, hogy a feltételezett elkövető rendkívül jó minőségű, hamis orosz dokumentumok alapján kérelmezte a szlovákiai vízumot. „Ezt pedig az ember nem tudja a térdén megcsinálni” – fogalmazott. A gyilkosság társelkövetőjének ugyanis valódi, az orosz hatóságok által kiállított, de fiktív névre szóló útlevele volt.

Az útiokmányt Roman Davydov névre állították ki, a férfi ezen a néven kérelmezett egy éves szlovák vízumot. Mindössze négy nap alatt meg is kapta a schengeni övezetbe való belépésre feljogosító dokumentumot. Ez rendkívül rövid időnek számít, a folyamat általában egy-két hétig tart. A Bellingcat oknyomozó portál szerint Davydov személyazonossága csak nagyjából tíz nappal a vízumkérelem előtt jött létre. Előtte semmilyen digitális nyom utal ilyen nevű személy létezésére. A Denník N információi szerint a szlovák külképviselet már megszakította a kapcsolatot azzal az orosz ügynökséggel, amely a vízumkérelmek kezelésében működött közre. Egy Szlovákiába kiállított vízum a schengeni övezettel együtt összesen 45 országba, köztük latin-amerikai államokba is, belépést biztosít.

FSZB-s kivégzőosztag

Davydov néven utazó férfi tavaly nyáron Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül autóval érkezett Berlinbe. Itt egy Vadim Andrejevics Szokolov névre kiállított orosz iratokkal rendelkező férfival együtt gyilkolták meg Zelimhan Hangosvili grúziai állampolgárságú csecsen emigránst, egykori lázadó harctéri parancsnokot. A férfit, aki éppen a mecsetbe tartott imádkozni, Szokolov fényes nappal egy forgalmas parkban többször fejbe lőtte. A gyilkost a rendőrség elfogta, de valószínűsíthetően Szokolov személyazonossága is fiktív. A másik férfi pedig visszatért Oroszországba. A Davydov és Szokolov névre szóló dokumentumokkal rendelkező két férfi valószínűleg az orosz titkosszolgálat, az FSZB megbízásából járt el.

Reakciók a kiutasításra

Az Interfax hírügynökség szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a három diplomata kiutasítása kapcsán arról beszélt, szerinte Pozsony az Egyesült Államok befolyása alatt hozta meg döntését. Moszkva már most jelezte, hasonló lépést tervez Szlovákiával szemben. Lavrov szerint Szlovákia egy baráti ország, amellyel Oroszországnak sosem volt politikai gondja. Az Egyesült Államok üdvözölte Pozsonynak az orosz diplomaták kiutasításáról szóló döntését.

Ondrejcsák Róbert, az előző kormány Híd által jelölt védelmi államtitkára lapunknak elmondta, Moszkva ideális esetben nem fog többé olyan lépéseket tenni, ami hasonló döntéseket eredményez Szlovákia részéről. A közösségi oldalán azt írta, a kiutasított diplomaták valójában ügynökök voltak. Hozzáteszi, elfogadhatatlan, hogy a szlovák intézményeket egy a szövetségesünk területén elkövetett bűncselekményhez használják fel. Ondrejcsák szerint kár, hogy 2018-ban a Szkripal-ügy kapcsán nem léptünk ilyen gyorsan. „Akkor az orosz ügynökök kiutasítását az SNS akadályozta, szerencsére ma már a kormányban és a parlamentben sincsenek, nem befolyásolnak semmit” – írja a bejegyzésben.

A szakember szerint

Feledy Botond biztonságpolitikai szakértő, lapunk kommentátora szerint az orosz fél válaszlépéseként szlovák diplomaták kiutasítása várható. Az, hogy a szlovák külügyi szolgálat kiadta a Davydov névre szóló vízumot, a szakember szerint nem meglepő. A felmutatott útlevelet ugyanis tényleg az orosz hatóságok adták ki, a vízumkiadás folyamatának pedig vélhetően nem része, hogy a személyazonosság valódiságát ezen túlmenően vizsgálják. „Valószínűleg tényleg átverték a szlovák hatóságokat” – fogalmazott Feledy, és hozzátette az alacsonyabb beosztású hivatalnokok korrupciója sem zárható ki. Arról, hogy a mostani eset milyen hatással lehet Szlovákia és Oroszország gazdasági és egyéb kapcsolataira, a szakértő elmondta, az ügy miatt az orosz kormány biztosan nagyobb figyelemmel követi majd az új szlovák kormány lépéseit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?