Magas rangú rendőrtiszteket vettek őrizetbe

Őrizetbe vették Vorobjovot és Mihálikot
Pozsony |

A rendőrségi felügyelet két magas rangú tisztségviselőt vett őrizetbe. Az eddigi információk szerint Vorobjov közvetve szolgáltatott információkat Kočnernek az újságírókról.

17.40 – A Markíza információi szerint Milan Mihálikot, a pénzügyi rendőrség igazgatóhelyettesét, valamint Michal Zubčákot elengedték. Pavol Vorobjovot nem látták távozni. 

Korábban:

Csütörtök reggel a belügyminisztérium belső ellenőrző osztálya letartóztatta Pavol Vorobjovot, a pénzügyi hírszerző osztály volt igazgatóját, valamint Milan Mihálikot, a pénzügyi rendőrség igazgatóhelyettesét és még egy rendőrt Ján Kuciak és más újságírók törvénytelen átvilágításának gyanúja miatt.

„Az úgynevezett átvilágításokkal összefüggésben ma letartóztattak három személyt, folyik a nyomozás, ezért további részleteket nem hozhatunk nyilvánosságra”

– tette közzé a belügyi tárca.

 „A rendőrség mai eljárását, illetve annak megalapozottságát nem tudom véleményezni, mivel nincsenek információim a vizsgálatról. A médiában ma megjelent hírekből azonban megtudtam, hogy Vorobjov módosította a vallomását, és ezáltal igazolta a korábbi állásfoglalásomat, miszerint semmilyen módon nem utasítottam őt az átvilágításokra”

– mondta az eset kapcsán Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány.

Az újságírók átvilágítása ügyében idén áprilisban indult nyomozás hatáskörrel való visszaélés és személyes adatok illetéktelen felhasználása miatt.

Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány márciusban tett vallomást az ügyben a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségen (NAKA), mivel Vorobjov azt állította, hogy Gašpar 2017-ben utasítást adott Kuciak átvilágítására. Vorobjov állítását Gašpar hamisnak nevezte, szerinte az átvilágítás a Rybanič-üggyel függött össze.

Korábban Jozef Rajtár (SaS) képviselő tett feljelentést azzal a gyanúval, hogy Gašpar vagy Vorobjov az átvilágításokkal kapcsolatos vallomásával félrevezeti a nyilvánosságot, Gašpar vallomásában nem ülnek a dátumok, mivel a Rybanič-ügyet a szóban forgó átvilágítások előtt lezárták.

(Denník N/TASR/ noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?