Őrizetbe vették Gyárfás Tamást

gyárfás
Budapest |

Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedd este az MTI megkeresésére.

Az M1 aktuális csatorna esti Híradójában elhangzott: úgy tudják kezdeményezik Gyárfás Tamás előzetes letartóztatását.

Az ORFK kedd délután a Gyárfás Tamás előállítására vonatkozó MTI-megkeresésre "A megalapozott gyanú: felbujtás" című közleményben reagálva azt közölte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost és gyanúsítottként hallgatták ki. Az NNI Gy. Tamást - hasonlóan az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott 50 éves P. Tamáshoz - emberölésre való felbujtással gyanúsítja - tették hozzá.

Emlékeztettek: 2017. október 31. óta folytatják a nyomozást a Fenyő János sérelmére 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében.

A PestiSrácok kedden honlapján azt írta: Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda azzal gyanúsítja, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia "vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét", Fenyő Jánost. 

A portál szerint  "kőkemény bizonyítékok", köztük egy hangfelvétel van a rendőrség birtokában. Ezen az - Energol-vezér által készített, tizennégy éves - felvételen Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetése hallható - írta a PestiSrácok.

 Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) múlt kedden közölte honlapján, hogy a rendőrség tovább folytatja a nyomozást a Fenyő-gyilkosság ügyében, az eljárás célja a korábbi nyomozás során ismeretlenül maradt megbízó személyének megállapítása.

Mint felidézték: az eljárás során a nyomozó hatóság március 22-én gyanúsítottként hallgatta ki a jogerős szabadságvesztését töltő 50 éves P. Tamás magyar állampolgárt.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. május 19-én hozta meg másodfokú határozatát, amellyel lényegében helybenhagyta a két évtizeddel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében a korábbi elsőfokú ítéletet, így jogerőre emelkedett Jozef Rohác életfogytiglani és Portik Tamás 13 éves szabadságvesztés büntetése.

Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként kapott 13 évet, mert ő adta az utasítást Jozef Rohácnak Boros József megölésére. A Fenyő-gyilkosság megbízójára az eljárás során nem derült fény, abban az ügyben Portikot nem vádolták meg.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?