Közélet

Orbánnak szüksége volt Ficóra

Bárdi Nándort, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársát a magyar kisebbségi politikai képviselet kapcsán kerestem föl, de mivel előző nap nyújtotta be a magyar kormány az Akadémia kutatóintézeteiről szóló törvényt, a történész munkahelyének sorsa is szóba került. És persze a két kérdés összefügg.
Kerényi György

2019. június 11. 10:00

Bárdi Nándor - Filep István felvétele

Biztosak abban, itt az Akadémián, hogy fölszámolják vagy áthelyezik Önöket?

Ahogy a közigazgatási bíróságok bevezetését el lehetett halasztani, az akadémiai törvénytervezetet is vissza lehet vonni. Kérdés, hogy az Akadémia vezetése mit lép, nemzetközileg mennyire állnak bele, milyen jogi megoldásokat keresnek az akadémiai tulajdon kisajátítására. De a nagy kérdés az, hogy az állam funkcionális térfoglalása, ami minden társadalmi mezőt uralni és irányítani akar, most az igazságszolgáltatásnál és a tudománynál megakad-e. Ezek az Achilles-sarkai lehetnek a rendszernek. Ha a tudós társadalom nem tudja megmutatni a magyar társadalomnak, hogy meg tudja védeni az autonómiáját, akkor ki más?

Eddig semmilyen intézmény nem tudta megvédeni az autonómiáját az Orbán-kormánytól.

Igen, de ez egy tanulási folyamat is volt. Amikor az egyetemeken bevezették a kancellári rendszert, akkor nem szólalt meg az Akadémia, s ez így ment tovább, de már látjuk az egész folyamatot. A tanulás része az is, hogy hiába próbálkoztak az elmúlt évben az Akadémián is a megosztással, összezártak a természet és a társadalomtudósok, majd a politikai törésvonalat sem sikerült létrehozni úgymond fideszes és nem fideszes akadémikusok között.

Miért történik mindez?

Az egyik magyarázat szerint az EU kutatás-fejlesztési pályázati pénzeinek volumene jelentősen nőni fog a következő költségvetési ciklusban. Ez már falat annak a vállalkozói körnek, amely lefedi az országot. Mészáros Lőrinc bármikor létrehozhat egy „Liszenko Intézetet” Szeged mellett, és az fog majd pályázni ezekre a forrásokra, nem a Szegedi Biológiai Kutatóintézet.

A másik magyarázat az autonómia felől közelít. A rendszer a funkciójából hozza azt, hogy folyamatosan meg kell szállni és állami irányítás alá kell venni minden területet. Tehát amikor Ön azt kérdezi, hogy miért, akkor a rendszer lényegéről kell beszélni. Ezzel egyébként ebben az épületben is sok kutatás foglalkozik. Van több magyarázat, a maffiaállam-elképzeléstől kezdve a vezérdemokráciáig vagy az új jobboldalig, Orbán személyes érdekeitől kezdve addig, hogy az új jobboldal hogyan akar egy folyamatos populáris politikai mozgósítást végrehajtani. Én is abban a keretben gondolkodom, hogy ez egy olyan vezérdemokrácia, amelyet a demokratikus intézményrendszerben minden nap egy-egy újabb, a „nemzet” melletti felsorakoztatással lehet megerősíteni. A nemzeti konzultációk, népszavazások révén a politikai kommunikáció átvette a politika irányítását.

A kérdések kérdése az, hogy mi a politika. A közjó konszenzuális kialakítása és szolgálata az intézmények által, vagy a politika pusztán maga a hatalom megragadása? A 90-es években a Fidesz azon az úton indult el, hogy a politika a választói szavazatok maximalizálása, ezért a középpontjába a politikai kommunikáció került, ezzel együtt a folyamatos cselekvés, folyamatos mozgósítás. A másik politika-felfogás a közjó szolgálata. A liberális demokrácia, ami itt szitokszóvá vált, a hatalmi súlyok és fékek finom rendszere, erre van kitalálva. Ez jelenti Európát. A V4 nem a keresztény Európa megvédéséről szól, hanem arról, Orbán egy zsaroló közösséget hoz létre az EU-n belül, hogy ne lehessen számon kérni a liberális demokrácia értékeit.

A magyar politikai rendszer és politikai közösség nemzeti alapon megosztott, ami egyedülálló a térségben. Míg a baloldalnak modernizációs, antinacionalista és kohézióteremtő diskurzusa van, addig a Fidesz 92/93-től kezdve nemzeti legitimációval él. Erre a nemzeti vonalra folyamatosan tudott építeni, amellett persze, hogy sikerei is voltak.

A magyar nemzeti egység, a virtuális magyar nemzet megteremtése, Trianon lebontása azt bizonyítja, hogy ezt a politikai nemzeti egységet meg lehet teremteni. Ha minden reggel azt hallja az ember a közrádióban, hogy vannak a gazdasági sikerek, vannak a határon túli sikerek és vannak a külföldi sikerek, plusz a migránsozás, akkor látszik, hogy van egy nemzeti egység, melynek részesei a határon túliak is, és megteremtődött egy virtuális nemzet. És aki Magyarországon ezzel szembe megy, az könnyen a nemzeten, a nemzeti narratíván kívül találja magát.

bárdi nándor

Mi a baloldal felelőssége?

Persze a baloldal is mindent megtett azért, hogy ez így legyen: a 2002-es 23 millió románnal való fenyegetőzéstől kezdve folyamatosan itt van ez a gyűlöletbeszéd. A 2004-es népszavazás valójában belpolitikai kérdés volt: Gyurcsány és Orbán harcáról és nem a határon túli magyarokról szólt. De természetesen a határon túl úgy csapódott le, hogy ők ki lettek szavazva a nemzetből. 2010-ben pedig szinte automatikus volt, hogy a kettős állampolgárság ügyével előjön a Fidesz, mert ha nem nyújtja be már tavasszal a törvényt, akkor a Jobbik kielőzi, és előtte tematizálja. Ennek van felvidéki szála is: ez azzal járt, hogy a párhuzamosan zajló szlovák választási kampányban központi kérdéssé vált a magyar kettős állampolgárság ügye, és a Magyar Koalíció Pártja kiesett a parlamentből. Ebben már ott van az a fideszes politika, hogy nincs külön erdélyi, felvidéki, stb. érdek, hanem magyar érdek van, amit Budapestről határoznak meg.

Orbán egy virtuális nemzet vezetőjének gondolja magát. Számára nem csak a megyei Fidesz-vezetők vagy az oligarchák tartoznak a kliens vagy patronázs rendszerébe, hanem a határon túli vezetők is. 2010 azért is fordulópont, mert a határon túli politika lényegében betagolódott ebbe a Fidesz-rendszerbe. A Híd-Most maradt ki.

Miért?

Elsősorban azért, mert Orbánék etnikai pártokban gondolkodtak. És bár nem akarok a szlovák politika elemzésébe beszállni, de Magyarországról nézve a Híd-Most egy olyan üzleti körnek a vállalkozása, melynek van egy kitűnő brandje, Bugár Béla, aki a Magyar Koalíció Pártja brandjét vitte át egy stabil etnikai választói közeggel. Ráadásul egy modern, Szlovákiában integrálódó brandre tudtak rácsapni, és szlovákiai gazdasági érdekeket is próbáltak képviselni. Fontos ebben Világi Oszkár szerepe, aki mediátor szerepet töltött be és tölthet be.

Orbán és a szlovák politika között?

Igen. Itt nagypolitika zajlik. Orbánnak szüksége volt Fico szövetségére az unión és a V4-en belüli politizálásához, ezért az ottani nemzetiségi ügyek háttérbe szorultak, miközben hihetetlen támogatások mennek Szlovákia felé is. Ez azzal is jár, hogy a szlovákiai magyar civil társadalom elkényelmesedett és várja a magyar apanázst.

Látni kell, hogy létezik egy, a média és az állampolgárság által megteremtett virtuális nemzet. Mindenütt nő a magyarországi média fogyasztása, a többségi nyelv ismerete romlik – talán Szlovákia kivételével, a fiatalok továbbtanulási mobilitási stratégiája Magyarország vagy Nyugat-Európa felé irányul: a virtuális nemzet intézményesül az állampolgársággal, a médiával, a gazdasági támogatásokkal, a magyarországi mintakövetésekkel. És egy transznacionális helyzetben ez óhatatlanul hozza magával, hogy a helyi társadalmak egyre inkább Budapestre figyelnek.

Azért ragaszkodik Orbán az etnikai kisebbségi politizáláshoz, mert ebben tudja működtetni a rendszerét?

Igen. Fontos látni, hogy hogyan írhatók le ezek a pártok. Nyugat-Európában léteznek etnoregionális pártok, melyek egy-egy régión belül igyekeznek az állami struktúrákat átalakítani…

Autonómiákat szerezni.

Nem csak. Ami Katalóniában zajlik, az nem kisebbségvédelem vagy autonómia küzdelem, mert az már megvan, hanem az egész spanyol államszervezet föderalista átalakítását célozza. Ezzel szemben a kelet-európai etnikai pártok, és ezt értéksemleges módon mondom, klientúrákat építenek ki. Nekik az az érdekük, hogy minél több forrást szerezzenek a saját etnikai közösségüknek. 2010-ig ez úgy működött, hogy mindkét helyről, az államtól és az anyaországtól is. Az etnikai pártok vezetése igyekszik ellenőrizni a forráselosztást a saját közösségén belül, és ő tudja mozgatni a közösséget.

És végül vannak multietnikus pártok. Az etnikai párt mindig egy etnikai csoportot képvisel, a multietnikus pedig vagy átnyúlik a közösségek fölött, tehát a többség és kisebbség törésvonalán működik, vagy több etnikai csoportot igyekszik képviselni. De egy multietnikus párt is, mint a Híd, a kisebbségi jogokért tud küzdeni. Egy etnoregionalista vagy etnikai párt viszont társnemzeti státuszért küzd.

Mi a különbség?

A kisebbségi helyzetben mindig megvan a hatalmi aszinkron, hogy a többség adhat neked jogokat. A társnemzeti státuszban viszont egyenrangú vagy a másik csoporttal és a rád vonatkozó ügyekben vétójogod van. Finnország szokott a kisebbségi helyzet kezelésének mintája lenni, de a finnországi svédek nem is kisebbségnek tekintik magukat, hanem társnemzetnek, akik egyenrangúak a finnekkel, és a finn nemzetépítésben is részt vettek.

A kisebbségi jogokért folytatott küzdelem mindig tudomásul veszi ezt az alávetett helyzetet, azt, hogy a másiktól kapok jogokat. A multietnikus pártok ezen akarnak túllépni, de végül mégis kisebbségi jogokat képviselnek: nyelvhasználati és hasonló jogok kivívására törekednek, nem arra, hogy az államérdek megváltozzon.

Szóval nem arról van szó, hogy a Híd és a multietnikus pártok polgári, és nem etnikai nemzeteszményt képviselnek?

Az igazi kérdés az, hogy az adott politikai rendszerben hogyan integrálódnak a kisebbségek. Integrálódni lehet társadalmilag és politikailag is. A magyar kisebbségi közösségek esetében általában csak az utóbbiról beszélünk, mert szégyenlősen megkerüljük a társadalmi integrációt. Annak ugyanis a nyelvtudástól kezdve több jelzője van, köztük a vegyesházasság is. A vegyesházasságok 80 százalékából a gyerekek a többségi nemzet felé mennek el. A szlovákiai magyarok a leginkább integráltak a szlovákiai társadalomba, és ennek egyenes következménye a vegyes házasság és a nagyfokú asszimiláció.

Hogyan tudja ezt ellensúlyozni a politika?

Úgy, ha az emberek úgy tudnának társadalmilag integrálódni, hogy nem kell hozzá föladniuk a saját kultúrájukat. Ez a társnemzeti státusz, amikor a társadalom szemében egyenrangúak a csoportok.

A himnuszéneklés nem csak a virtusról szól, hanem arról, hogy ha elénekelhetem a saját himnuszomat, akkor egyenrangú vagyok-e a másik csoporttal. A nemzeti szimbólumok használata nem pusztán szimbolikus politizálás, hanem annak a megjelenítése, hogy én külön entitás vagyok-e, és a nagyobb entitás elismeri-e, hogy nekem jogom van elénekelni a himnuszt, rendelkezni zászlóval, szimbólumokkal, saját ünnepekkel.

A politikai integrációra visszatérve: az elmúlt 100 évben ennek három nagy modellje alakult ki. Az egyikben egyének vesznek részt a politikai rendszerben, akik vélt vagy valós magyar érdekeket képviselnek és kötnek alkukat. A másik ennek az ellenpontja, amikor közösségként, közösségi célokkal jelenik meg a kisebbség, és a közösség nevében konszociális modellben igyekszik alkukat kötni. Ilyen volt például a 94-es komáromi magyar nagygyűlés, amikor egy magyar nemzeti tanácsot vagy magyar kisebbségi parlamentet próbáltak létrehozni, ami tárgyalóképes lett volna egy nagy alkura a szlovák politikai rendszerrel.

A harmadik fajta képviselet a legelterjedtebb. Ez koncentrált interetnikus alku, amikor az etnikai párt vezetése különböző kérdésekben folyamatosan alkukat köt a többségi pártokkal, a többségi politikai rendszerrel. Emellett ellenőrzi a saját kisebbségi közösségét és a forrásait, így próbál politikai engedményekhez jutni.

Az etnikai és multietnikus párt is alkukat kötött, nem? A Híd, az MKP és Romániában az RMDSZ is.

Az etnikus vagy multietnikus kategorizációtól függetlenül a magyar kisebbségi politizálásnak ez a három típusa létezik. Ezek keverednek is egymással: vannak, akik egyénileg járnak ki eredményeket, mások úgy tudják ezt elérni, hogy az autonómiával fenyegetnek. Ez a Duray-jelenség, aki mindig Magyarország folytatásaként lépett föl a szlovákiai politikában. És voltak az olyan klasszikus politikai alkuk, mint Bugár parlamenti elnöksége cserébe a Selye Egyetem támogatásáért. És persze a helyi alkuk ebben a rendszerben mindenütt jelen vannak.

A magyarokkal azért jó alkut kötnie egy többségi pártnak, mert azok nem akarják maguknak az összes tanfelügyelőséget, vagy prefektust, csak a magyarlakta területeken. Másrészt egy etnikai pártból jövő politikus nem vált pártot. Ha vált, elveszti a szavazóit. A harmadik, hogy az etnikai szavazó biztos szavazó: megszokta, hogy etnikai alapon a saját pártjára szavaz.

Ezt most megkérdőjelezi, hogy a Progresszív Szlovákia sok magyar szavazót magához vonzott. Ők nem a szavazóik etnikai énjére apellálnak, és a magyarok egy részének ez tetszik.

Igen, mert egyrészt nem tudnak azonosulni Orbán virtuális nemzetkommunikációjával, másrészt hiteltelenedett a szlovákiai magyar politizálás.

És még egy lényeges dolog. A 90-es éveknek az a fajta kisebbségi politizálása, amikor a központosított, koordinált interetnikus alkukat kellett kötni, azt eredményezte, hogy az addig a hagyományos kulturális elitből jövő magyar kisebbségi politikai eliteket fölváltották a gazdaságból, a közigazgatásból jövő professzionális elitek. A kisebbségpolitikus már nem általában a kisebbségi közjóban kezdett gondolkodni, hanem abban, hogy mennyi forrást tud szerezni a választóinak. Ennek klasszikus példája a régi MKP gazdasági tagozatának hálózatépítése. Amikor a választásokon először került a Magyar Koalíció Pártja kormányzati pozícióba, már volt egy komoly listájuk, hogy kit hova lehetne elhelyezni.

Ez a 2000 környéki új magyar politikai elit már gazdasági érdekcsoportok szerint szerveződött. És abban hisznek, hogy politikával és joggal megoldhatók a problémák, emiatt a kisebbségi pártokban az ún. lelki gondozást mindenütt elhanyagolták. Ugye a vallástudományban kétféle lelkészről beszélünk: hittérítőkről és a lelki gondozókról. Az, hogy ki tudja a helyi társadalomban hitelesen a magyar érdekeket megjeleníteni, szervezni, játszóteret építeni, lobbizni, ezek a mindennapi munkások, régies szóval a népszolgálatnak vagy a társadalmi önszerveződésnek az emberei értékelődtek le vagy tűntek el. A kisebbségi civil társadalmak elkezdtek halódni. A kisebbségi társadalmon belüli, önmagáért való önszerveződést, a helyi közjó kitalálását felülírta a professzionalizmus, hogy legyen politikai kampány, stb.

Igen, de ez máshol is megtörtént, mégsem szipkázta el egy új többségi erő a magyar szavazókat.

Ezért kezdtem azzal, hogy társadalmilag a legintegráltabb határon túli magyar közösség a szlovákiai magyarság.

A társadalmi integrációra kell-e és lehet-e a kisebbségi politikának válaszokat adni?

Olyan intézményeket kell működtetni az oktatásban, melyek jobbak a többségiekénél. Nem kell nagy fejszámolás ahhoz, hogy a milliárdnyi stadionpénzből a 26 magyar középiskolában, ami Felvidéken magyar érettségit ad, mennyivel lehetne javítani a tanári fizetéseket. Vagy van-e olyan célja a szlovákiai magyar oktatáspolitikának, hogy minden szlovákiai magyar gimnazistának, mire leérettségizik, legyen még egy nyelvvizsgája, és nem szlovákból? Ha látják, hogy egy magyar óvoda színvonalasabb, akkor talán a vegyes házasságból is megéri a gyereket két kultúrában szocializálni, és egy normális közegben ezek a különféle kötődések szituatívan működhetnek is. A milliárdokból a magyar általános vagy középiskolai tanárok, vagy a kelet-szlovákiai cigány iskolákban tanító pedagógusok fizetését is lehetne növelni.

De itt megint visszaérünk Magyarországra. Ha ott ez nem téma, ha a vezérdemokráciában az oktatás és az egészségügy leértékelődött, akkor miért várnánk el, hogy ez a támogatási rendszer a kisebbségi magyar közösségekben civil társadalmat fog működtetni – ami szintén szitokszóvá vált Magyarországon – vagy differenciálni fogja a pedagógusok fizetését?

A virtuális nemzet intézményesülése agyonnyomja a kisebbségi magyar társadalmakat. Amikor a migránsozás vagy a cigányozás kerül középpontba, akkor a szolidaritás, amit a kisebbségi társadalom egyes tagjai elvárnak a többségi társadalmaktól vagy az anyaországtól, lenullázódik. Az a kisebbségi emberkép, amit többek között a 30-as években Szlovákiában a Prohászka-körök, a keresztényszociális mozgalmak megteremtettek, a másfajta kisebbségi minőség képét ma önfényezésre használják, de a kisebbségi társadalom valójában elveszti ezeket az értékeit, ahogy a magyarországi médiafogyasztással együtt a magyarországi politikai értékek átvétele is zajlik. Ha Szlovákiában nem is, de másutt terjed az, hogy fizikailag ugyan Romániában vagy Szerbiában vagyok, de spirituálisan vagy értékeimet tekintve már alapvetően elképzelt magyarországi állampolgárként nézek a világra.

Ebben a mindent domináló virtuális nemzetegyesítésben, miközben többségi pártok elszívó hatása is erős, lehet-e mondani, hogy valamelyik képviseleti forma jobban működhet?

A helyi társadalmak működését, a helyi intézmények teljesítményét kellene középpontba helyezni, ebben látom az egyedüli kiutat. Olyan társadalomszervező projekteket kéne beindítani, amelyek a vezetőket, rátermett embereket a helyi társadalmak szintjén helyzetbe hoznák. Mert ez az Orbán-világ sem fog örökké tartani, és minden attól függ, hogy az intézményeket milyen hatékonysággal tudjuk működtetni. A közép-európai párhuzamos nemzetépítések között zajlik egy hatékonysági verseny, amiben kulcsfontosságú, hogy milyen minőségű az én társadalmi környezetem, amit befolyásolni tudok. Ezt én-hatékonyságnak hívják, és a magyaroknak az én-hatékonysága épült le nagyon: nem hiszi el, hogy ő vagy a környezete befolyásolni tudja a saját sorsát. És ezt nem azzal lehet megadni, hogy kijelentgetjük, hogy mi vagyunk a legjobb nép a Kárpát-medencében. Az a kérdés, hogy azt mondják-e mások, hogy a magyar táncdal, a magyar közművelődés, gyerekprogramok vagy táncház a legjobb, hogy a magyar képzőművészet mennyire progresszív, hogy a magyar gimnáziumban milyen jó fejek tanítanak. Ezek a nagy kérdések egy ilyen versenyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A rendőrség vizsgálódik az R7/D4 építkezésén

A Focus újabb felmérése méri vonal alatt a Hidat és az MKP-t is

Újabb ellentmondás a Kuciak-gyilkosságban

Danko úgy hívott meg egy diktátort, hogy előtte nem egyeztetett sem Čaputovával, sem a külüggyel

2,6 millió végrehajtás leállítva

Csernobilról is szó lesz a Pohodán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?