"Orbán nem hataloméhes"

Hogyan került Magyarországra?1986 februárjában érkeztem, akkor 25 éves voltam. Úgy döntöttem, szeretnék újságíró lenni, de addig elég keveset írtam. Mielőtt elutaztam, körbejártam a szerkesztőségeket Londonban, és felajánlottam, küldhetek riportokat. Akkor senkinek nem volt tudósítója Pesten, én voltam az első Nyugat-Európából származó újságíró. Gondoltam, fél évet kipróbálok, és még mindig itt vagyok. Egy konkrét dolog is ihletet adott: 1985 májusában egész éjjel beszélgettem egy fiatal párral a Petrozavodszk és Leningrád közötti vonaton, mert nem tudtunk aludni. Aznap halt meg ugyanis Csernyenko, és hangosan szólt a gyászzene a fülkében, nem lehetett kikapcsolni. A fiú az Aeroflotnál dolgozott, a lány egy könyvesboltban. Tőlük hallottam, hogy a következő vezető Mihail Gorbacsov lesz, akinek az irányítása alatt sok minden változni fog. Hittem nekik, és ezekre a változásokra kíváncsian, ezzel az optimizmussal is jöttem Magyarországra. Akkoriban mennyire tudott egy nyugati tudósító szabadon érintkezni az emberekkel?Mindig fennállt a veszély, hogy kémnek fognak tekinteni, ezért az lett a hozzáállásom, hogy az elejétől fogva mindent nagyon nyíltan csinálok. Ha valaki találkozót kért tőlem telefonon, és nem akarta megmondani, ki ő és mit akar, akkor nem találkoztam vele. Voltak sokan, akik hamis híreket próbáltak volna rajtam keresztül terjeszteni. Utólag megkaptam valamennyit a rólam szóló aktákból a Történeti Hivatalból, tele van nagyon furcsa dolgokkal, kikkel miről beszéltem telefonon, vagy ki mit mondott rólam. De én az elejétől fogva úgy vettem, nem félek ezektől az emberektől, ha kirúgnak az országból, kirúgnak, de nem engedem, hogy befolyásoljanak abban, ahogyan tudósítok. A magyar kollégák nagyon sokat segítettek, ha ők valamiről nem írhattak, akkor engem hívtak, én utánanéztem, és én írtam meg a riportot. Olyan nem fordult elő, hogy valaki félt volna nyilatkozni önnek?Én nem tudtam róla, de az aktában szerepelt, hogy a MAHART (Magyar Hajózási Zrt. – a szerk. megj.) egyik vezetője megkérdezte, szabad-e interjút adnia nekem. A válasz pedig az volt: tilos interjút adni Nick Thorpe-nak. Egy másik besúgó pedig a Bős–Nagymaros-ügy kapcsán azt írta rólam: „Az úgynevezett újságíró nagy empátiával viseltetik a környezetvédők iránt.” Ilyen vicces dolgok vannak. Volt olyan helyzet, amikor kimondottan veszélyben érezte magát?Magyarországon nem. Nagyon korrekt volt a viszony, bár próbáltak hivatalosan kiutasítani Magyarországról és Romániából is. Amikor 1988-ban interjút kértem Ceausescu-tól, behívtak a budapesti román nagykövetségre, és közölték, megjött a válasz Bukarestből. Ez pedig a következő volt: „Ha még egyszer Romániába próbálsz jönni, nem jutsz messzebb, mint az otopeni reptéren lévő rendőri cella, és a mi elnökünk nem szokott interjút adni egy börtöncellában.” A nyugati világból érkezett emberként mi lepte meg Kelet-Európában?Minden, azért is tetszett. Engem a kelet mindig vonzott, legyen az Kelet-Európa, India, Közép-Ázsia. Magyarország volt nekem a kelet. Nagyon kíváncsi voltam rá. Hihetetlen vendégszerető népre találtam a magyarokban, és gyorsan beilleszkedtem. Milyen gyorsan tanult meg magyarul?Más nyelveken is tudok, a francia és a német volt az alap, de éltem görög és finn közegben is, és beszéltem görögül és finnül is, Finnországban egy évig dolgoztam angoltanárként. A magyar könnyebb volt, mint a finn. Nehezebb, mint más nyelvek, de nem olyan nehéz, mint a finn, ezért könnyebb volt megtanulni. Nem azért, mert néhány szó, a kő, a pap, a vaj, a bab szavak ugyanazok, hanem mert a legnehezebbel már találkoztam. Több interjúban elmondta, hogy a nyolcvanas évek végén megismerkedett Orbán Viktorral.Nagyon jó viszonyban voltunk, egészen 2008-ig. Pár évvel ezelőtt a parlament folyosóján találkoztam vele. Havasi Bertalan, Orbán sajtósa odajött hozzám, nehogy merjek beszélni a miniszterelnök úrral, de mégis odaszóltam neki, és három kérdésemre válaszolt is. Nemrégiben pedig a Sportkórházban találkoztam vele, nagyon örült nekem. Úgy érzem, hogy a holdudvara nem engedi őt kijutni ebből a helyzetből, egy kicsit ő is fogoly ebben a szituációban. Mindig korrektek voltunk egymással, bár a menekültkérdéssel kapcsolatban komoly kritikát fogalmaztam meg vele szemben. Nem vagyok ellene, de le merek írni olyan véleményt is, ami nem olyan, mint az övé. Orbán politikájára is részben az őt körülvevő holdudvar, tanácsadói közeg lehet a magyarázat?Nem tudom. Ez egy piramisrendszer, amit ő épített. Szándékosan épített egy olyan hatalompiramist, amelynek ő ül a tetején. Szerintem bármilyen politikus esetében nagyon veszélyes, ha túl sok hatalma van. Azt látom, hogy Magyarországon minden visszavezet Orbánhoz, és ez rossz neki is. Néha az a benyomásom, hogy ha WC-papír kell a belügyminisztériumba, ahhoz is kell egy pecsét a piramis tetejétől. Ha a miniszterelnök egyszer valahogyan dönt, akkor ragaszkodik hozzá, nehéz vele vitatkozni, még akkor is, ha valaki elég bátor lenne nem egyetérteni vele. Úgy tudom, hogy az 1998-as Fidesz-kormányban hetente volt magas szintű egyeztetés külügyi témákban, ahol mindenki elmondhatta a véleményét. 2010-től viszont már nincsenek ilyenek. De ez mire vezethető vissza?Nem szeretnék olyan dolgokról találgatni, amikbe nem látok bele eléggé. Talán ez egyfajta megkövülés, amikor a fa lassan kővé változik a nap által. Ha túlságosan ragaszkodsz a döntéseidhez, akkor egy olyan sínre kerülsz, amin végig kell menni. Ezt láthatjuk a menekültválság kapcsán is. Amikor Orbán a Charlie Hebdo-támadások után Párizsban nagyon keményen azt nyilatkozta az MTVA-nak, hogy a menekültek miatt van a terrorizmus, biztosan nem tudta, hogy az elkövetők második vagy harmadik generációs algériaiak voltak. Csodálkoznék, ha Orbán Viktor jártas lenne Észak-Afrika történelmében és az algériai–francia háborúban, pedig ha tudna ezekről, akkor talán nem nyilatkozott volna így néhány nappal a támadás után. Ő csak azt tudta, amit a tapolcai és a veszprémi választás mutatott: hogy valahol elveszett egymillió Fidesz-szavazó. És a holdudvara biztos azt tanácsolta, hogy így lehet őket visszacsábítani. Azt is tapasztalom Orbánnál, hogy a gazdaság egyre jobban érdekli. Az első ciklusban egyáltalán nem értette a gazdasági kérdéseket, és nem is volt fontos neki, de most valami miatt nagyon belement. Ő is egy kalandor, Matolcsy is egy kalandor, együtt lett egy kalandjuk, és valahogy sikerült is. Nagy rizikó a gazdaságban kalandozni, de azt a csatát megnyerték. Ennek örülni is lehet, mert a magyar gazdaság jobb állapotban van, mint hat évvel ezelőtt – mondjuk az nem nehéz –, de nem tudom, mi lesz ebből hosszú távon. Milyen ember volt Orbán Viktor fiatalon? Egy vizionárius, entellektüell, vagy olyan valaki, aki mindenáron a hatalmat akarja?Sokan hataloméhes embernek látják Orbánt, de én ezt soha nem tapasztaltam. Viszont van benne egy messiásszerep, tényleg hisz saját magában, és nem gyáva. De nem érzem úgy, hogy van értékrendszere. Hisz bizonyos dolgokban, a magyarokban, a magyar nemzet sorsában, de nincs igazán ideológiája. Őszintén hiszi, hogy amit ő hoz, az jó lesz Magyarországnak, és nagyon eltökélt ember. Nem lehet eltántorítani az útjáról, aki nem ért vele egyet, azt kezdi ellenségnek tekinteni. A magyaroknak ilyen messiástípusra van szükségük?Megnyert három választást, tehát valószínűleg igen. De a Fidesz Orbán nélkül nem fog létezni, ha egyszer neki vagy a családjának elege lesz, akkor a Fidesz pár év alatt el fog tűnni. Ez egy egyemberes párt. A szlovák történelemben is van erre példa, ilyen volt a Hlinka-párt, vagy később a HZDS Mečiarral, most a Smer Ficóval. Ez érdekes. Angolként, britként, demokratikusan gondolkodó emberként sajnálom, ha túl erős egy vezető politikus, mert szerintem az azt jelenti, hogy a politika nincs jó állapotban. Úgy gondolom, a demokrácia nemcsak arról szól, hogy négyévente szavazok, hanem szeretnék mindenben részt venni állampolgárként, és tudni, hogy a demokratikus eszközöket használva befolyásolni tudom a történéseket. Nekem az egész rendszerváltás arról szólt, hogy végre Kelet-Európában visszakapták az emberek a hatalmat. De ha a mostani Orbán-kormányt vagy Fico kormányát nézem, túl sok hatalom koncentrálódik náluk. Fontos szerepe van a médiának is, amelynek az lenne a fő feladata, hogy elszámoltassa a hatalmon lévőket. Ön szerint milyen a jó újságíró?A kíváncsiság a lényeg. Ha valaki valami változást akar elérni, akkor nem újságírónak kellene lennie, hanem aktivistának. Nagyon tisztelem az aktivistákat, de nem lenne szabad keverni a kettőt. A kíváncsiság mellett kell egy bizonyos bátorság is a kellemetlen kérdéseket feltenni. Én elég szelíd fiatalember voltam, és nehéz volt kemény kérdéseket feltenni a politikusoknak. Az első sajtókonferenciám Budapesten az akkori szovjet külügyminiszterrel, Eduard Sevarnadzéval zajlott. A magyar, keletnémet, kínai és orosz újságírók ilyen kérdéseket tettek fel: „Milyen érzés Magyarországon lenni? Mi a szovjet–magyar barátság alapja?” Én 26 éves voltam akkor, felálltam, és megkérdeztem: „Külügyminiszter úr, mikor tervez a Szovjetunió kivonulni Afganisztánból?” Nagyon nehéz volt ezt megtenni, remegett a kezem, de azóta mindig az első sorban ülök, és próbálom mindig én feltenni az első kérdést. Szerintem könnyű tárgyilagosnak lenni, meg kell kérdezni mind a két felet, vagy akár egy harmadik, negyedik felet is, és aztán abból összerakni egy írást. Ez nem jelenti azt, hogy az igazság mindig a középúton van. Mindig csodálkoztam a kelet-európai újságíráson, mert a régi és a mostani rendszerben is sokszor előfordul, hogy az újságíró úgy érzi, szolgálnia kell a hatalmat. Sajnos ez nem fér bele. Tudom, hogy ez sokszor nehéz, mert kellenek az állami hirdetések, vagy a tulajdonos beleszól abba, mi jelenjen meg. Én soha nem kaptam parancsot, a Guardiannál, az Observernél, a Financial Timesnál és a BBC-nél sem, hogy hogyan írjak, nem volt rajtam politikai nyomás. (Bőd Tittanilla és Mózes Szabolcs)