Önmagukat jelölték a díjra

Kassa. Szokatlanul heves vita után, váratlan változásokkal hagyta jóvá a kassai képviselőtestület a Város Díjának idei várományosainak jegyzékét. A listán ugyanis olyan cégek és személyek is szerepeltek, amelyeknek az ellenzéki városatyák szerint semmi keresnivalójuk nem volt a díjazottak között.

Kassa. Szokatlanul heves vita után, váratlan változásokkal hagyta jóvá a kassai képviselőtestület a Város Díjának idei várományosainak jegyzékét. A listán ugyanis olyan cégek és személyek is szerepeltek, amelyeknek az ellenzéki városatyák szerint semmi keresnivalójuk nem volt a díjazottak között. A legtöbb bírálat a Wagon Slovakia miatt érte az illetékes kuratóriumot, a vállalat ugyanis saját magát jelölte a díjra, melyet egyébként tizenöt magánszemély és három jogi személy kaphat meg. Emiatt többek közt az alapításának 50. évfordulóját ünneplő kassai műegyetem sem fért fel a listára. A leghangosabb nemtetszés az SDKÚ helyi szervezete részéről érkezett, amely a tizennégy jelölt közül hatot kifogásolt. A tiltakozáshoz később a teljes ellenzék csatlakozott. Martin Jalč képviselő szerint a város díjának súlya, tekintélye és a gesztus komolysága forog kockán, mivel a szakmai és erkölcsi értékek helyett politikai érdekek dominálnak az odaítélésénél. Az ellenzék végül elérte, hogy a legutóbbi ülésen külön-külön szavazzanak az egyes jelöltekről, így az önjelölt Wagon Slovakiát „kiszavazták” a listáról, helyettük a műszaki egyetem kap díjat. A városi többséget alkotó SOP-SDL-SDSS koalíció meglepetten figyelte az eseményeket, mivel a kitüntetettek jóváhagyása eddig „problémamentesen” zajlott. Az SDĽ-es Jozef Filas alpolgármester lapunknak elmondta: a jelölőbizottságban valamennyi pártnak van képviselője, ezért nem érti, miért nem ott és akkor emeltek kifogást. „Úgy látszik, a túl sok demokrácia is ártalmas lehet” – jegyezte meg Filas, hozzátéve: szerinte hiba volt előzetesen nyilvánosságra hozni a jelöltek nevét. A díj mellé tízezer korona jár, a Wagon Slovakia az alpolgármester szerint azért érdemelte volna meg a kitüntetést, mert anyagilag is támogatják a várost. Az SDKÚ képviselői viszont szeretnék elérni, hogy a jövőben helyi politikusok ne lehessenek tagjai a jelölőbizottságnak, helyettük független szakemberek döntsenek a díjazottak személyéről. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?