Önként, de nem dalolva ment el a HZDS-ből

Pozsony. Bár operaénekes, Dušan Jarjabek mégsem távozott nótaszóval a HZDS-ből; saját bevallása szerint azért, mert Vladimír Mečiar egyszer már dalolva búcsúzott a választóitól, s annak nem lett jó visszhangja – mondta a Markíza televízió testre szabva című műsorában.

Pozsony. Bár operaénekes, Dušan Jarjabek mégsem távozott nótaszóval a HZDS-ből; saját bevallása szerint azért, mert Vladimír Mečiar egyszer már dalolva búcsúzott a választóitól, s annak nem lett jó visszhangja – mondta a Markíza televízió testre szabva című műsorában. Ha énekelni kellene, akkor Lehár, Strauss, Kálmán Imre és a „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád” kezdetű dal jutna az eszébe, ám arról nem akart nyilatkozni, a politikusok közül ki lenne a cica, s kinek a szájára gondol.

Jarjabek leszögezte: azért lépett ki a HZDS-ből, mert nem akarta megvárni, hogy kizárják. Szerinte Miroslav Maxon esetében azért nem fajult kizárásig a dolog, mert amikor az elnökség előtt magyarázkodott, Jarjabek már bejelentette, hogy távozik. Cáfolta, hogy szándékát azért nem közölte személyesen Mečiarral, mert fél tőle. „Nem tudom a telefonszámát” – közölte. Arról sem tudott nyilatkozni, a pártban titkárnőjén kívül tud-e valaki mobiltelefonon érintkezni a főnökkel. Az operaénekes-politikust zavarja, hogy a HZDS egyre inkább közeledik az SDKÚ-hoz, holott programjuk merőben eltér. Jarjabeknek úgy tűnik, a cél a mozgalom elfogadhatóvá tétele a kormánypozíció megszerzése. „Én nem kívánok bármilyen öszszetételű kabinet tagja lenni, számomra a program a fontos” – szögezte le. Megerősítette: a parlamentben átül a HZDS padsoraiból, de még nem tudja, hová, pártot alapítani nem akar. „Egy daloskört esetleg tudnék menedzselni, ám egy pártot nem. Az elég vicces lenne” – tette hozzá. Azt állította, még nem tudja, legközelebb melyik párt választási listáján próbál a parlamentbe jutni, mindenesetre támogatni fogja a Smer által beharangozott, a kormányfővel szembeni bizalmatlansági indítványt. „Ha megbukik a kormány, nem történik tragédia, idő előtti választások lesznek” – szögezte le. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?