Olvasás?

Osztom azok véleményét, akik szerint a 20. századi magyar líra talán „legolvashatatlanabb”, leginkább értelmezői aktivitásra késztető részletei Szabó Lőrinc Az Egy álmai című versében találhatók. Mit jelent ez? Nézzünk egy példát. A költemény 3. versszakában ez áll: „Ketten vagyunk, én és a világ, / ketrecben a rab”. Egyfelől elmondható, hogy az olvasó evidens módon az „én” és a „rab” megfeleltetésből kiindulva a „világ” és a „ketrec” azonosítását is végrehajtja. Vagyis „az én a világ rabja” értelemben olvassa a sorokat. Másfelől szintén elmondható, hogy a közvetlen párhuzam alapján az „én” a „ketreccel”, a „világ” pedig a „rabbal” azonosítható. Vagyis „az énnek rabja a világ” értelemben is olvashatók a sorok. Nos, mindkét verzió szó szerinti értelmezés — és cáfolhatatlan —, viszont egymásnak ellentmond. Ha az olvasó az egyik mellett dönt, a másikra vak marad — és fordítva. Ebből a szempontból az idézett részlet olvashatatlan. Ha az értelmező nem dönt, számára nem a szöveg egysíkú jelentése, hanem nyelvi megalkotottsága, retorikája fontosabb. Az ilyen típusú értelmezőt irodalomteoretikusnak nevezhetjük. Viszonylagos értékrendjében szerepet játszik a jelentés lezárhatatlansága melletti érvelés, a rögzített konkretizációk kibillentése, az ideológiákat kiszolgáló szólamok provokációja. E szigorúság azonban következetességgel párosul, hiszen számára a nyelv beszél. Többféleképpen. Az ember csak hozzágondolja a magáét. Az olvasás ezért — innen nézve — valójában az olvashatatlanság nem elhanyagolható, de másodlagos funkciója. H. Nagy Péter