Olcsóbb vonatozást ígérnek

<p>Pozsony. Hadat üzent a magánkézben levő RegioJet az állami vasúttársaságnak (ZSSK), szerdától a Zsolna–Prága járaton kilenc euróért kínálja a vonatjegyeket. Ráadásul ugyanilyen árat kínálna téltől a Pozsony–Kassa járaton is. Emellett egy másik cseh magán-vasúttársaság, a LeoExpress is belépne a szlovák piacra, Kassát kötné össze Prágával.</p>

DEMECS PÉTER

A ZSSK ezeket a híreket nem akarja kommentálni. Egyes vélemények szerint kizárt, hogy tíz euró körüli árak mellett fedezni tudnák az üzemeltetési költségeket. A RegioJet már korábban is a ZSSK-nál jóval olcsóbban, 15 euróért árulta a jegyeket a Zsolna–Prága járatra. Az állami vasút járatain ezen a szakaszon 29,8–32,3 euróba kerülnek a jegyek annak függvényében, merre akarnak Zsolnáról Prágába jutni – Puhón vagy Csacán keresztül. Egyelőre nem tudni, miképp reagál erre az árcsökkenésre az állami vasút. Ahhoz, hogy egy ilyen nemzetközi járaton csökkentse a jegyek árát, a cseh vasúttársasággal kellene megegyeznie. A jegyárat ugyanis egymást közt osztják el aszerint, mennyi kilométert tesz meg a vonat az egyik vagy a másik országban – az árpolitikát is közösen határozzák meg.

Pozsony–Kassa: tíz euró

Ha a RegioJetnek sikerül ősszel elindítania a Pozsony– Kassa vonatjáratot, akkor itt is tíz eurót vagy még kevesebbet akar kérni, helyjeggyel együtt. Egyesek szerint a RegioJet így teszteli az állami vasút tűrőképességét és figyeli azt, mit lép a konkurencia. Kérdéses, hogy ilyen olcsó jegyekkel képesek-e fedezni az üzemeltetés kiadásait. Aleš Ondrůj, a RegioJet tulajdonosának, a Student Agency holdingnak a szóvivője lapunknak elmondta: még a tíz eurónál kisebb összeg is reális lehet. „A magánkézben levő társaság mindig takarékosságra törekszik. Nincsenek drága irodák vagy szolgálati autók, a megtakarított összeget vissza tudja adni az utasoknak, például alacsonyabb jegyárak formájában” – mondta Ondrůj. Figyelmeztet arra, hogy az állami vasút ugyan két és félszer többet kér a jegyekért, mint amennyit a RegioJet tervez, de ez az összeg sem fedezi a kiadásaikat. „Még így is éves szinten hárommillió eurós veszteséggel üzemeltetik a járatot” – fűzte hozzá Ondrůj.

Figyelik a konkurenciát

Ebben az esetben sem nyilvánvaló, miképp reagál a konkurenciára a ZSSK, melynek képviselői rendkívül visszafogottan nyilatkoznak a magántársaságok terveiről. „Jelenleg csak annyit mondhatok, hogy figyeljük a konkurencia lépéseit” – mondta az Új Szónak Jana Morháčová, az állami vasút szóvivője.

A két magán-vasúttársaság a szomszédos Csehországban már legalább három éve éles árharcot vív az állami vasúttal, főleg a Prága–Ostrava vonalon. Mindkét fél tisztességtelen üzleti praktikákkal vádolja a másikat, viszont tény, hogy ebből a harcból az utasok profitálnak, hiszen lényegesen olcsóbban utazhatnak vonattal, mint korábban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?