Olcsó volt Kotleba kampánya

Pozsony |

<p>Meglepően kevés pénzből sikerült Marian Kotlebának az, ami másoknak több százezer euróból sem: 8%-os eredménnyel bejutott a parlamentbe. A párt transzparens számlája alapján mindössze 1150 eurót költöttek, a párt saját állítása szerint 54 ezer euróból kampányoltak.</p>

Az elemzők és a választók többségét is megdöbbentette, hogy a hétvégi választások eredménye alapján parlamenti párt lett Marian Kotleba pártja, a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS). A párt honlapján azt állítják, hogy 35 városban tartottak választási gyűléseket, amelyeken összesen több mint 6 ezer ember vett részt. A párt óriásplakátokon is hirdette magát, és választási kiadványt is készített Naše Slovensko címen.

Transzparens számla

A választási kampányról szóló törvény kimondja, hogy a kampány költségeit csak a párt által létrehozott transzparens számlára befizetett összegből lehet fizetni, és a belügyminisztérium kérésére arról is tájékoztatni kell, hogy ki a tulajdonosa annak a számlának, amelyről arra pénz érkezett. A pártok többsége ezt a törvényi előírást betartotta, a transzparens számlájukon követhető, hogy mire mennyit költöttek a kampány során. A ĽSNS transzparens számlájára azonban összesen 1232 euró érkezett, és ebből 1150 eurót költöttek el. Mivel a számlára a kampány befejezéséig, vagyis legkésőbb két nappal a választások előtt lehet csak pénzt befizetni, a párt számlája már lezártnak tekinthető. A Sieť például 1 152 305 eurót fizetett a számlára, és ennyit is költött el róla. A Híd több mint 1,7 millió eurót, az MKP pedig több mint 606 ezer eurót költött a számla szerint.

Nem létező honlap

Martin Beluský, a párt titkára szerint valóban nem a számlán keresztül finanszírozták kampányukat. „Igen, igaza van abban, hogy a transzparens számlánkon minimális pénzmozgás volt, de további adatokat a hivatalos honlapunkon, a www.lsns.sk oldalon hozunk nyilvánosságra, ahol a pénzügyek szekcióban további információkat találhat” – válaszolta lapunk kérdésére Beluský. Az említett honlap azonban nem található, vagy legalábbis lapunknak nem sikerült azt megnyitni. A párt másik – feltételezhetően nem hivatalos, de elérhető – honlapján nem található semmilyen adat a kampányfinanszírozásról. Ezt az oldalt minden bizonnyal használják, ezen találtuk meg a párt képviselőinek címeit is, amelyeken a kérdéseinket eljuttattuk nekik.

Egy kis segítség

Beluský azt elismeri, hogy a kampány jóval többe került, mint az a számlamozgás alapján feltételezhető. „A kiadásaink többségét térítésmentes teljesítéssel finanszíroztuk” – állítja Beluský. Ez azt jelenti, hogy a támogatóiktól nem pénzt kértek, hanem azt, hogy fedezzenek bizonyos kiadásokat, például fizessék ki a billboardokat, a nyomdaköltségeket, a kampánylap terjesztését. „Ezek a térítésmentes teljesítmények nem láthatóak a transzparens számlán – ismerte el Beluský. – Ezeket a teljesítéseket nyilvánosságra hozzuk, és bemutatjuk a záró beszámolónkban is.” Ezeket is beszámítva Beluský azt állítja, hogy 54 505,60 euróba került a kampányuk. Az összeg még nem végleges, most fejezik be az összesítést.

Ha azonban ezeket a teljesítéseket nem az adott vállalkozások ajánlották fel, tehát ha nem a nyomda ajánlotta, hogy ingyen kinyomtatja a párt választási lapját, hanem egy támogatójuk fizette a nyomdaköltséget, akkor annak már meg kellett volna jelennie a transzparens számlán.

Ellenőrzés 30 nap múlva

A belügyminisztérium és az Állami Választási Bizottság egyelőre nem foglalkozik a pártkampányok, így az ĽSNS kampányának finanszírozásával. „A belügyminisztérium valamennyi induló párttól kérte a transzparens számlák számlakivonatait, és a választásokat követő 30 napon belül el kell készíteniük a választási kampány költségeiről szóló jelentést is – tájékoztatta lapunkat a belügy. – Ezeket a jelentéseket ellenőrizni fogjuk.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?