OĽaNO: A Smer-SaS-SNS egyedi koalíciója akadályozza a migráció ügyének megoldását

matovic k

A Smer, az SaS és az SNS speciális koalíciója tiltotta meg a képviselőknek a migrációs probléma megoldását Szlovákiában – jelentette ki sajtótájékoztatóján Igor Matovič, az OĽaNO elnöke.

„Ha ez a három párt, illetve néhány képviselője ma szavazott volna, akkor két napon belül megoldódik a probléma, és egyetlen migráns sem jönne ide feleslegesen. Tudnák, hogy nem kapnak semmiféle papírt, ami legalizálná az itt-tartózkodásukat” – szögezte le Matovič.

Szerinte a Smer, az SaS és az SNS azért nem támogatta a rendkívüli ülés megnyitását, mert a migránsokon kívül nincs más választási témájuk. „Képmutató cinizmus és faragatlanság ez a három párt részéről” – tette hozzá Matovič.

Hétfőn nem sikerült megnyitni a külföldiek szlovákiai tartózkodásával kapcsolatos törvény módosításáról szóló rendkívüli ülést, mert a törvényhozás határozatképtelen volt, a képviselők fele sem nyomta meg a jelenléti gombot. A kormány által javasolt módosításról kellett volna tárgyalni, mely szerint a rendőrség már nem állítana ki kötelezően minden Szlovákiában levő menekültnek itt-tartózkodási igazolást, ez csupán egy törvényi lehetőség lenne. Elsősorban azok nem kapnának ilyen igazolást, akik csupán átvonulni akarnak Szlovákiában, és más ország az úti céljuk. A kormány ezzel a módosítással kívánt reagálni a növekvő illegális migrációra, és azt kérte, hogy a parlament gyorsított eljárásban vitassa meg a tervezetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?