Októbertől elektronikus ügyintézést vár el a Szociális Biztosító

Pozsony |

<p>A Szociális Biztosító új rendelete értelmében a munkáltatók október elsejétől kizárólag elektronikus formában kötelesek kommunikálni a hivatallal. A nagyobb munkaadók számára ez a lehetőség már régóta adott, októbertől azonban azon munkaadókra is vonatkozik, akik legalább három alkalmazottat foglalkoztatnak.</p>

A kör havonta bővül: november elsejétől azokra is vonatkozik, akiknek kettő, december elsejétől pedig azokra, akiknek csak egyetlen alkalmazottjuk van. Az új rendelet csak a munkaadókra vonatkozik, az egyéni vállalkozókra (SZČO) nem. Tehát ha az egyéni vállalkozó úgymond „saját magát alkalmazza“, akkor a megszokott formában értekezhet a Szociális Biztosítóval - magyarázta lapunknak Jana Ďuriačová, a Szociális Biztosító szóvivője.
A legalább három alkalmazottat foglalkoztató munkaadóknak tehát a jövő hónap elsejétől elektronikus formában kell elküldeniük az alkalmazott mint természetes személy regisztrációját (RLFO), a biztosítások és járulékok havi kimutatását (MV) és a a biztosítások és járulékok kimutatását (VPP) szeptember hónapra. Novembertől ugyanez vonatkozik a kettő, decembertől pedig az egy alkalmazottal rendelkező munkaadóra, az előző havi kimutatásokat és regisztrációkat elektronikus formában kell elküldeniük. Mindehhez szükséges, hogy a munkaadónak hozzáférése legyen a Szociális Biztosító rendszeréhez. Hogy ezt biztosítsa, személyesen kell elmennie a biztosító bármelyik kirendeltségébe, ahol megvárásra és díjmentesen elkészítik számára az úgynevezett GRID-kártyát, mellyel beléphet a rendszerbe. Ezt a kártyát megkapják azok az alkalmazottak is, akiket a munkáltató megbíz a hivatallal való kapcsolattartással, például a személyzeti osztályon dolgozók, a könyvelők vagy más meghatalmazott munkatársak.
Azon munkaadók számára, akiknek esetleg nem áll rendelkezésükre internet, a Szociális Biztosító október 3-ától minden kirendeltségén biztosít egy számítógépet, ahol elvégezhetik a szükséges feladatokat, itt egyébként segítséget is kérhetnek .
Az elektronikusan elküldött adatokat papíron már nem kell eljuttatni a Szociális Biztosítóba. Az intézmény szerint ezzel a munkaadó postaköltségei is jelentősen csökkennek. Maga az elektronikus szolgáltatás a https://esluzby.socpoist.sk/ címen hozzáférhető, az új rendszerről pedig felvilágosítást adnak a biztosító minden kirendeltségén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?