Ódor Lajos kormányfő a kormány első, szerdai ülését követően elmondta, az államtitkárokat érintő személycserék még nem értek véget, épp ellenkezőleg, még csak most kezdődnek.
Ódor további személycseréket helyezett kilátásba
„Természetes, hogy a kormány korlátozott ideje alatt a minisztereknek olyan emberekre van szükségük maguk körül, akikre teljes mértékben támaszkodhatnak” – magyarázta Ódor.
Mint mondta, az államtitkárokat nem elégedetlenség vagy bizalmatlanság miatt bocsátották el. „Valójában arról van szó, hogy a minisztereknek olyan közeli munkatársakra van szükségük, akiket ismernek, és akikben száz százalékosan megbízhatnak” – tette hozzá.
Állítása szerint az új államtitkárok személyét illetően a miniszterek szabad kezet kapnak, kinevezésüket illetően azonban vétójoggal rendelkezik.
A pénzügyi tárca államtitkári székébe Eva Gonçalves és Branislav Reľovský, a környezetvédelmi tárcához Katarína Butkovská kerül. A munkaügyi minisztériumban Anna Aftanasová, az egészségügyi tárcánál Monika Jankechová lesz az új államtitkár.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.