Ódor: Fel fogunk lépni az ellenünk vívott hibrid háború ellen

Ódor Lajos

Az ügyvezető szlovák kormány miniszterelnöke, Ódor Lajos a pozsonyi Globsec biztonságpolitikai konferencián arról beszélt, fel fognak lépni az Oroszország felől érkező hibrid fenyegetésekkel szemben.

Ódor szerint az, hogy Szlovákiában a lakosság körében negatív vélemények uralkodnak az uniós és NATO-tagságunkkal és az ukrajnai háborúval kapcsolatban, nem csak a gazdasági helyzetnek tudható be, hiszen összességében az ország mutatói egyelőre pozitívak.

„A társadalomban uralkodó rossz hangulatot nagyrészt az ellenünk folytatott hibrid háborúnak, az orosz propagandának tudom be” – jelentette ki a kormányfő. Ódor szerint ezt azzal lehet ellensúlyozni, ha a lakosságnak nem csak egyoldalú, félrevezető információkat kap. „Beszélnünk kell az emberekhez” – tette hozzá azzal, hangsúlyozni kell, hogy az ország helye az EU-ban és a NATO-ban van. Ódor attól tart, a szeptemberi parlamenti választás után az ország irányultsága ezekben a kérdésekben megváltozhat. Kiemelte, addig a harminc napig, amíg a hivatalnok-kabinet teljes kompetenciákkal rendelkezik, el szeretnének fogadni egy stratégiai dokumentumot, amely a hibrid fenyegetésekkel szembeni fellépésről szól. Ódor arról is beszélt, az elmúlt néhány hétben, amióta kabinetje hivatalban van, igyekeztek felmérni a helyzetet. Most pedig a kormányprogram összeállítása következik. A hivatalnok-kabinet céljait a kontinuitás jegyében fogalmazzák meg.

„Folytatni fogjuk Ukrajna segítését minden fronton, hogy megmutassuk, megbízható partnerek vagyunk az Európai Unión és a NATO-n belül” – jelentette ki. A miniszterelnök arról is beszélt, a hazai háztartások megsegítésére is további lehetőségeket keresnek. Ő maga azonban nem híve az árak befagyasztásának, erre csak bizonyos feltételek mellett lát lehetőséget. Ódor azt is elmondta, arra törekszenek, csökkentsék az államháztartási hiányt, vonzóvá tegyék az országot a magasan képzett, de külföldön dolgozó szlovákiai polgárok számára, illetve az alacsony-jövedelmű rétegeknek adott segítséget is hatékonyabbá szeretnék tenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?