Ódor: 500 katonát küldünk az illegális határátlépések nyomán kialakult helyzet kezelésére

Ódor Lajos miniszterelnök (TASR-felvétel)
Pozsony |

Ódor Lajos, a hivatalnokkormány miniszterelnöke a szerdai kormányülés után ismertette, a kabinet milyen lépéseket tervez arra, hogy megfékezze az illegális határátlépések számát és kezelje a kialakult helyzetet. Kiemelte, a menekültek körében eddig semmiféle komolyabb incidenst nem tapasztaltak.

Mindenekelőtt kivezénylik a hadsereget, hogy a rendőrség segítségére legyen a határsértőkkel kapcsolatos lépésekben. „Ötszáz katonáról beszélünk” – tette hozzá a miniszterelnök. Egyben módosítani fogják azt a törvényt, amely a szlovák rendőrséget arra kötelezi, hogy egy igazolást állítsanak ki a menekültek számára. Ezt csak egy lehetőségként hagyják meg a jogszabályban. A vonatkozó törvény módosítását gyorsított eljárásba utalják.

A menekültek ellátásának logisztikájába is bekapcsolódik a hadsereg. Így az ellátóközpontokban tartózkodó személyek száma csökkenhet, illetve az ezen központokban uralkodó körülményeken, higiéniai feltételeken is javítanak. A Szlovákia területére érkező határsértők kiutasítását akadályozza, hogy még érvényben van a koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli állapot. A kabinet ezt a problémát is megoldja.

Az intézkedések okait a miniszterelnök a lakosság és az ország területén tartózkodó minden személy biztonságának garantálásában nevezte meg, de arra is figyelni szeretnének, hogy a megfelelő tájékoztatással elejét vegyék az álhírek rejedésének. A kormány egy kommunikációs kampányt is indít, hogy a lakosság nyomon követhesse, mit tesz az ügyben a kabinet.

Ódor kiemelte, nem tartja jónak, ha bizonyos politikai szubjektumok politikai tőkét kovácsolnak a menekültek kérdéséből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?