Nyitra egyetemi város maradhat

Pozsony |

<p>Az Akkreditációs Bizottság tegnapi ülésén úgy döntött, hogy további három felsőoktatási intézmény, konkrétan a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, a pozsonyi Közgazdasági Egyetem, valamint a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem őrizheti meg egyetemi státuszát.</p>

A besorolásról a kormány dönt végérvényesen, ha a testület is rábólint a javaslatra, akkor már 11 egyetemi „titulussal” büszkélkedő intézménye lesz Szlovákiának. Tavaly még arról volt szó, hogy csak 5–6 intézmény kapja meg a legmagasabb besorolást, mára kétszer annyi lett belőle. A szám még nem végleges, sajtóinformációk szerint az Eperjesi Egyetemnek is van esélye az átsorolásra.

Részben az egyetemek besorolásával kapcsolatban veszett össze a napokban a kormánykoalíció is, miután szerda este a parlament megszavazta Mojmír Mamojka smeres képviselőnek a felsőoktatási törvényt módosító tervezetét. A változtatás az SNS hangos nemtetszését váltotta ki, mivel részben átalakította volna a Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter által készített főiskolai reformot. Mamojka javaslata nagy többséggel ment át – igaz, még csak első olvasatban –, az SNS-t kivéve többségében minden párt képviselője megszavazta. Anna Belousovová, a „nemzetiek” alelnöke szerint a szavazásával a Smer és a HZDS megszegte a koalíciós szerződést. A módosítást ugyanakkor a 16 voksoló SNS-es képviselőből öt is megszavazta. „Javíthatatlan romantikus alkat vagyok abból a szempontból, hogy segíteni szeretnék az iskolákon. Ha a miniszter urat ez nem érdekli, akkor én lépek helyette is” – mondta az esettel kapcsolatban Mamojka. A módosítás két területet érint: egyrészt a szakfőiskoláknak is megadná a jogot, hogy második szintű (magiszteri, mérnöki) egyetemi képzést nyújthassanak. A Mikolaj által bevezetett felsőoktatási rangsorolás szerint a leggyengébbnek számító szakfőiskolák csak első szintű (Bc.) képzést nyújthatnának. Az egyetemek komplex akkreditációjának folyamata még nem zárult le végérvényesen, de várhatóan szakfőiskolai besorolást csak néhány magánfőiskola kap majd. Egy ilyenben, Diószegen oktat Mamojka is.

A másik változtatás az egyetemi tanárok korával kapcsolatos. Jelenleg a professzorok és docensek csak 65 éves korukig garantálhatnak egy-egy szakot az akkreditáció során, a módosításnak köszönhetően ez a korhatár kitolódna 70 évre. A változtatás kritikusai szerint ez a gyengébb színvonalú egyetemeknek kedvezne, akik az idősebb tanároknak köszönhetően tudnák csak akkreditálni szakjaikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?