Pozsony. Egész nap folyamán fogadta a polgárokat Pavel Kandráč emberjogi biztos. Reggel nyolc órától délután hatig csaknem 200 embert fogadtak – mondta el érdeklődésünkre Henrieta Antalová, az ombudsman irodavezetője. „A látogatottsággal rendkívül elégedettek vagyunk.
Nyílt nap Kandráčnál
Pozsony. Egész nap folyamán fogadta a polgárokat Pavel Kandráč emberjogi biztos. Reggel nyolc órától délután hatig csaknem 200 embert fogadtak – mondta el érdeklődésünkre Henrieta Antalová, az ombudsman irodavezetője. „A látogatottsággal rendkívül elégedettek vagyunk. Munkatársaink megállás nélkül foglalkoztak az ügyfelekkel. Diákok, nyugdíjasok, munkanélküliek, sőt egy-két hajléktalan is felkeresett bennünket” – pontosított Antalová. Az odalátogatóknak az ombuds-man és jogászok ajánlották fel segítségüket, az alapvető emberi jogok megsértésével kapcsolatos esetek megoldására. Az akciót az emberi jogok világnapja alkalmából rendezték meg.
Kandráč nem egész három év alatt 5660 panaszt kapott – eddig az esetek 83 százalékát sikerült megoldani. Sürgetésére 2004 márciusától összesen 42 bírósági tárgyalást sikerült befejezni. Az ombudsman véleménye szerint az elintézett panaszok számával arányosan megnőtt az alapvető emberjogok megsértésével kapcsolatos esetek száma. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.