Nyelvbe zárt világ

SZALAY ZOLTÁN

Micsoda valójában a murmutér? Ez az a kérdés, amire ne várjunk egyértelmű választ Parti Nagy Lajos és Banga Ferenc A vak murmutér című, meglehetősen rendhagyó kötetéből. A szerzőpáros egyikének sem célja tudományos magyarázatot adni bármire is ebben a sokszínű, játékos-tréfás kötetben, sőt, inkább az értelmezések számos vonalát kívánják végigjárni. A murmutér tehát Parti Nagy szerint „mindközönségesen földi kutya, deák nevin a Spalax typhlus” (6.), aztán gyorsan hozzáteszi: „kit mondnak az nép nyelvin hörtsögnek, avagy sündisznónak es, s az, ki küs híjján a vakondok.” S a furcsa teremtményről még tudni kell, hogy a kötet írójának a hasában lakik, onnan mesél és magyaráz. A murmutér-képhez persze a könyv illusztrátora, Banga Ferenc is hozzáteszi a magáét, bár az ő rajzai alapján még nehezebb volna a rejtelmes lényt definiálni. S éppen ez, a definiálás lehetségessége a kötet legfőbb kérdése: a szerzőpáros ugyanis, a murmutér hathatós közreműködésével, a négy antik alapelemet, a földet, a tüzet, a vizet és a levegőt próbálja meg „meghatározni” a kötet lapjain, annak ellenére, hogy tudják, a lehetetlenre vállalkoztak. Éppen ez, a definiálás lehetetlenségének a bizonyítása késztette a szöveg megírására Parti Nagy Lajost, miként a legelső bekezdésben megvallja: „A világ mint olyan? Hát lehet vajjon azt? Nem lehet. De minekokáért nem lehet, átal- és átaljárá elmémet az édes-rúth motosz, a nyelvi tsáb, mint vak murmutér a maga föld-méllyi járatait, s nyugtom nékül rágtsállott, hasbeszéllett napestig, mint cafédaráló, kit viheder hajt.” (5.)

Parti Nagy Lajos kiindulási pontja, hogy a nyelv csak saját magáról szolgáltathat hiteles adatokat. Ezért hát a – látszólag – természettudományi enciklopedizmus babérjaira törő szöveg tudományossága rögvest megcáfolódik. A murmutér világa szavakból és mondatokból épül fel, nem pedig a négy antik elemből, esetleg atomokból, kvarkokból vagy más, a tudományok által preferált részecskékből. Ezzel Parti Nagy egyértelműen azt az irodalmi irányvonalat követi a kötetben, amelyet Tandori Dezső majd negyven éve az Egy talált tárgy megtisztítása című kötetében fektetett le (lásd pl. A Sátán körbemutogatja Jézusnak a világot című verset), ahol is a szöveg által feltérképezhető univerzum határait a nyelv határaival azonosította. Parti Nagy ennek megfelelően az elemek nyelvén szól a nyelv elemeiről; miközben tehát áltudományosan a földről, tűzről, vízről és levegőről értekezik, nem másról, mint magukról a szavakról gondolkodik.

A szerző törekvése: „tisztába tenni” a nyelvet, minden elhajlásával és önújrateremtő játékával együtt: „Ámbárd az es igaz, ha legalább eggynémelly szálatskáját, vagy, hogy az emésztő képben maraggyunk, eleven lángiczáját meg tudja zizegtetni a roppant épűletnek, ami a nyelv vóna, s mi legfő emberi birtokunk, már nem hejába gyútt és gyűjtött.” (29.) Az archaizáló nyelv, amelyet ebben a munkájában felhasznál, segítséget nyújt a szavak eredetének feltárásában, s ezáltal a nyelvi mechanizmusok működésének alaposabb megismerésében. Parti Nagy a magyar nyelv fortyogó mélységeiből merít, ezt a gazdag anyagot azonban nem ódzkodik modern kontextusban is felhasználni: „Az víznek örvénye sorsfordúló, ellenben a simaháton hömpölgő folyó maga a terv szerénti nyugott élet, veranda, onokák, bojthos házikabát. Táverányító.” (72.) A nyelvnek ezen csűrés-csavarása, miként azt a Parti Nagy-szövegekben már megszokhattuk, nem nélkülözi a komikus elemeket. Olykor azonban olcsó irodalmi poénokra ragadtatja magát, mint pl. a „Tövit töröm, s a Gaia jut” öncélú JA-parafrázisa (8.). Az irodalmi utalások egyébként szerves részét képezik a szövegnek, Parti Nagy legfőképp a régi magyar irodalom klasszikusaihoz, valamint a népköltészet remekeihez folyamodik, de nem riad vissza saját korábbi szövegeinek játékba hozásától sem: utalások jelennek meg az őszológiáról, s egyszer maga Dumpf Endre is megszólal, a szerző tehát elvárja olvasójától korábbi szövegeinek ismerését, ha úgy tetszik: az életművében való tájékozottságot. Biztonsággal állítható azonban, hogy a Parti Nagy-féle irodalomban kevéssé járatosak számára ugyanúgy élvezhető és szerethető könyv A vak murmutér.

A nyelvnek a négy természeti alapelemmel kapcsolatos kimeríthetetlen fogalmi tárházából Parti Nagy természetesen a teljesség igénye nélkül, mindazonáltal nagyon bőven merít. A szólások, különféle babonás szokásokból eredeztethető fordulatok nyomában nemcsak a magyarok lakta vidéket járja be, Pozsonytól a Csallóközön át Csíkig, a föld legkülönbözőbb népeinek hagyományvilágából is ízelítőt nyújt. Az elképesztő nyelvi ötletességet kiválóan támogatják meg Banga Ferenc rajzai, melyek az egyes oldalak felső részéből foglalnak el egy szélesebb sávot. A Banga-rajzok olykor a Parti Nagy-szöveg képi kommentárjaként is megállják a helyüket, öntörvényű játékosságuk, találékony összetettségük révén azonban nem ragadnak le ennél a szerepnél. Az átjárhatóság tehát a szövegi és a képi világ között oda-vissza érvényes, ami ugyancsak egyedi élménnyé teszi a könyvet. A szép kivitelezésű könyvek kedvelőinek pedig fokozottan öröme telhet a kötetben, hiszen könyvészetileg (is) igazi ínyencfalat.

(Parti Nagy Lajos–Banga Ferenc: A vak murmutér. Magvető–Népszabadság, Budapest, 2007, 172 oldal)