Andrej Doležal
Nyáron autószállító vonatok közlekedhetnek Horvátországba
A nyáron autószállító vonatok közlekedhetnének Horvátországba, Andrej Doležal (Sme rodina-jelölt) közlekedési miniszter ennek megvalósításáról kért tájékoztatást az állami Szlovák Vasúttársaságtól(ZSSK).
Doležal szerint Zágrábba, Zadarba és Splitbe közlekedhetnének ilyen vonatok, de csak a turistaszezonban, egész évben nem lenne kifizetődő fenntartani ilyen járatokat.
A hazai vasúti közlekedéssel kapcsolatban Doležal elismeri, hogy főleg az infrastruktúra terén súlyos a helyzet. „A huzamosan alulfinanszírozott pályakarbantartásnak most fizetjük meg az árát az átmeneti és tartós sebességkorlátozások formájában” - mondta. Szavai szerint a közlekedési tárca feladata lesz az új felújítási stratégiai terv kidolgozása, továbbá a folyamatos fejlesztés. Ehhez kulcsfontosságú lesz az állami költségvetésről szóló szavazás, továbbá az, hogy az európai uniós újjáépítési alapból milyen befektetésekre lehet majd támogatásokat lehívni ezen a területen. Azt is kijelentette, a minisztérium nem feledkezett meg a vasúti szárnyvonalakról és a regionális közlekedésről, de ezeknek a szakaszoknak az átfogó felújítására most nincs pénz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.