Nőnek a kiadások

Pozsony. Egy-egy háztartás kiadásai jövőre havonta átlagban összesen 632 koronával lesznek nagyobbak, mint most – állította a Joj televízió Hetes című vitaműsorában Ivan Mikloš.

Pozsony. Egy-egy háztartás kiadásai jövőre havonta átlagban összesen 632 koronával lesznek nagyobbak, mint most – állította a Joj televízió Hetes című vitaműsorában Ivan Mikloš. A pénzügyminiszter ezzel cáfolta a szakszervezeti konföderáció (KOZ) számításait, amelyek szerint a háztartások havi kiadásai átlagban 1884 koronával emelkednek. Ha a költségvetés figyelembe vette volna a KOZ minden követeléseit, az mintegy 44 százalékkal növelte volna az államadósságot – véli a pénzügyminiszter. Meggyőződése, hogy bármilyen összetételű kormány alakult volna, a megszorító intézkedéseket életbe kellett volna léptetnie. Boris Zala, a Smer alelnöke a műsorban „aszociálisnak” nevezte a kormányt. Arra a kérdésre, kész-e a Smer kérni Rudolf Schuster államfőtől, hogy a megszorításokról rendelkező törvényeket ne írja alá, Zala azt válaszolta, hogy az elnököt ebbe nem szeretnék belevonni, mert ez az ellenzék és a koalíció ügye. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?