Nőhet az ügyészek bére

Pozsony |

<p>Tárcaközi egyezte-tésre bocsátotta a főügyészség az ügyészségről szóló törvény módosító javaslatát. Kidolgozói állítják, részlete-sen átdolgozták az ügyészség működésének feltételeit, pontosították az ügyészek és a főügyész jogköreit.</p>

Más szakemberek szerint viszont a tervezet fogatlan és nem enged betekintést az ügyészség életébe. Az ügyészségről szóló törvény módosító javaslatát Jaromír Čižnár főügyész és helyettese dolgozta ki, a hatályos jogszabály több mint 15 éves. A tervezet reagál a Čentéš-ügyre: a főügyész 7 éves mandátumának lejártát követően mindaddig hivatalban maradna, amíg az új főügyészt ki nem nevezik. Dobroslav Trnka főügyész mandátuma 2011 februárjában járt le, utódját, Jozef Čentést Ivan Gašparovič akkori államfő nem volt hajlandó kinevezni. A főügyészség három évig főügyész nélkül, a helyettes főügyész vezetésével működött. Szigorítanák a főügyészjelöltek megválasztásának feltételeit is. Etikai kódexBevezetnék az ügyészekre vonatkozó etikai kódexet, melynek betartását egy kilenctagú etikai bizottság felügyelné. Hiányára már az uniós szervek is figyelmeztették Szlovákiát. A bizottság részt venne az ügyészek ellen indított fegyelmi eljárásokban, de külső információk alapján is vizsgálatot indíthatna. Szigorítanák az ügyészekre kiróható büntetéseket, és a jövőben minden kihágásukat kötelezően jelenteniük kellene felettesüknek. A tervezet lehetővé tenné, hogy alacsonyabb munkabeosztásba sorolják azokat az ügyészeket, akik nem teljesítik megfelelően munkaköri kötelességeiket. Marad a homályLucia Žitňanská (Híd) volt igazságügyi miniszter bírálja a módosító javaslatot. Véleménye szerint a bíróságokhoz hasonlóan az ügyészségek működését is átláthatóbbá kell tenni. A tervezet nem számol a 900 ügyész névsorának nyilvánosságra hozatalával, holott az 1400 bíró névsora hozzáférhető. E nélkül a nyilvánosság nem tudja ellenőrizni az ügyészek vagyonbevallását – erre csak a pontos név ismeretében van lehetőség –, holott a vagyonnyilatkozatok felkerültek a Főügyészség honlapjára. Ráadásul a névsor nyilvánosságra hozataláról a kormány még februárban döntött. Nem lesz átlátható az ügyészségi fogalmazók felvétele sem. Közben óriási a túljelentkezés egy-egy szabad állásra. A mintegy 30 szabad helyre átlag 500-an jelentkeznek. A módosító javaslat csak a felvételi bizottság tagjainak és a jelentkezők névsorának, illetve elért pontszámaik nyilvánosságra hozataláról határoz. Nem kell viszont tájékoztatniuk arról, hogy van-e közeli hozzátartozójuk a felvételizőknek az ügyészségen, illetve a felvételi bizottságban, és részletes szakmai profiljukat sem hoznák nyilvánosságra. A bírósági fogalmazók kiválasztásakor a jelölteknek fel kell fedniük rokoni kapcsolataikat. Az érdeklődők teljes anyaga, jóval a versenypályázat előtt nyilvános és mindenki számára hozzáférhető. „A tervezet nem törekszik arra, hogy átláthatóbbá és a nyilvánosság számára ellenőrizhetővé tegye az ügyészség működését” – mondta Žitňanská. A tervezet feloldaná az ügyészek bérének befagyasztását. Már jövőre 280 euróval emelkedne az alapfizetésük, amit folyamatosan valorizálnának. Ha a parlament jóváhagyja a tervezetet, akkor a főügyész jutalomként meg is duplázhatja havi bérüket. Ez jelenleg 2400 és 4000 euró között mozog. (ie, Pravda)   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?