Nincs pénz kutatásra, elmennek a fiatalok

Korábban a SAV munkatársai is többször sztrájkoltak és utcára vonultak. Juraj Draxler (Smer) volt oktatási miniszter és Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszter 2015-ben stabilizációs megállapodást kötött az akadémiával, melyben hosszú évek után először a 2016-2018-as időszakra stabil költségvetést ígért a SAV-nak. Idén 60 millió eurós büdzséből gazdálkodhattak, egészen szeptemberig. Akkor a pénzügyminisztérium utasítására az oktatási minisztérium – felrúgva a stabilizációs megállapodást – több mint 1 millió euró átcsoportosítását rendelte el. Az összeg az akadémia, az egyetemi oktatók és a tudományos dolgozók tiltakozása ellenére a regionális iskolahálózatban dolgozó pedagógusok 6%-os béremelésére ment. „A mindenkori kormányok jó ideje deklarálják a tudomány és a kutatás támogatását, de csak szóban. Valójában ugyanis mindig a kutatóintézeteknek kell összehúzni a nadrágszíjat, ha a közpénzek hiányoznak” – reagált az akadémia. Az átcsoportosított pénzek miatt 70 munkatárstól válhatnak meg, vagy sorolhatják őket még alacsonyabb fizetési osztályba. A költségvetésből ugyanis hozzávetőlegesen 3000 munkatárs bérét és 50–60 intézet működését fedezik. Az összeg nagy részét az alapvető költségek emésztik fel, így csak a béreken tudnak spórolni.

A SAV idén 60 millió eurót kapott, amit több mint egy millió euróval megkurtítottak. 2015-ben 58,5 millió, 2014-ben 60,7 millió, 2013-ban pedig 60 millió euróból gazdálkodtak. Nem sok jóval kecsegtet a kormány jövő évi költségvetési tervezete sem, mert bár az oktatási tárca több mint 200 millió euróval kaphat többet az idei büdzséhez képest, a SAV költségvetése csak minimális összeggel emelkedhet, 62,6 millió eurót tervezett be a pénzügyminisztérium. A SAV költségvetése gyakorlatilag évek óta egy szűk intervallumban mozog.

Az MTA

Összehasonlításképpen a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) költségvetése minden évben az előző évi költségvetés összegéből indul ki, de általában növekszik az összeg. „Az MTA költségvetése tartalmazza az MTA kutatóintézet-hálózat, valamint az egyéb kiszolgáló és jóléti intézmény költségvetését is. Az összeg nagyságrendje évente változó – 2013-ban 39,5 milliárd Ft, 2014-ben 45,8 milliárd Ft, 2015-ben 40 milliárd Ft –, mert a kiemelt programok – főként beruházások és felújítások – támogatásának nagysága évente más és más” – tájékoztatott Vajda Kristóf kommunikációs szakreferens. Hozzátette, hogy a büdzsé csak akkor változik, ha a kormány kiemelt programok támogatásáról dönt. Vajda Kristóf szerint az utóbbi években nem volt példa arra, hogy évközben módosították volna az akadémia költségvetését, s emiatt elbocsátásokra került volna sor.

Szlovákiában a gyakorlat még a száraz számadatoknál is sokkal rosszabb. Kádasi Lajos, a Comenius Egyetem Természettudományi Karán, a molekuláris biológia tanszék professzora szerint jelenleg a hazai egyetemeken gyakorlatilag érdemi kutatói munka nem folyik. „Ha a hazai egyetemek, egyetemi csoportok nem lennének összekapcsolva a Szlovák Tudományos Akadémiával vagy pedig személyes kapcsolatok alapján külföldi kutatócsoportokkal – főleg nyugat-európaiakkal –, akkor Szlovákiában az egyetemi kutatás gyakorlatilag egyenlő lenne a nullával. Az egyetemek finanszírozása arra sem elég, hogy az alappedagógiai képzést fedezze, nem hogy még valamilyen kutatást is fedezni lehessen belőle” – állítja a professzor. A kutatást támogató állami grantrendszer alulfinanszírozott, a pályázatok csak kis hányada elégíthető ki, és a támogatási összegek nevetségesen alacsonyak. A kutatói területre jelentkező diákok már a képzés folyamán hátránnyal indulnak. „Ha csak a saját szakterületemet vesszük, itt a diákoknak nagyon erős laboratóriumi képzést kellene kapniuk, ami rengeteg pénzbe kerül, felszerelés, vegyszerek stb. 1990-től tanítok az egyetemen, azóta egyetlen centet sem kaptunk pedagógiára. Hogyan lehet megoldani évente átlag 60 diák gyakorlatoztatását ilyen körülmények között?” – teszi fel a kérdést Kádasi professzor. Becslése szerint egyetlen diák színvonalas képzése minimálisan 1–2 ezer euróba kerülne évente. Jelenleg azonban a gyakorlati képzés a szemléltetés szintjén zajlik, mert alapvető hiányosságokkal küzdenek. Ahhoz, hogy az egyetemi kutatás területén pozitív változás álljon be, anyagi támogatásra és nagyon komoly szemléletváltásra volna szükség a minisztérium részéről.

Kádasi Lajos szerint az egyetemek helyzetét a fejkvóta rendszer sem könnyítette meg: egyrészt jelentős nyomás nehezedik a felsőoktatási intézményekre, hogy minél több diákot vegyenek fel, másrészt viszont az állam az egyetemek működéséhez szükséges anyagiakat sem biztosítja. Az értelmiség elvándorlása pedig már a doktori képzések kiválasztásakor elkezdődik. Pedig a professzor szerint a mostoha körülmények ellenére diákjaik minőségi képzést kapnak, ezt támasztja alá az is, hogy nagy az érdeklődés a doktoranduszaik iránt.

Elmennek a tehetségek

Idehaza a tudományos területeken az utánpótlásképzés nagyon alacsony. A valóban tehetséges és ambiciózus fiataloknak csak a töredéke marad idehaza. A doktoranduszi képzést követően csak akkor tudnak elhelyezkedni az egyetemeken és az akadémiánál, ha éppen megüresedik egy hely. Ha nincs ilyen szerencséjük, akkor többségük külföldön helyezkedik el, mivel idehaza inkább leépítik a tudományos munkatársakat, mintsem újabb munkahelyeket alakítanának ki. „Volt doktoranduszaim egyike Ausztráliában elismert szakember, egy másik Olaszországban dolgozik. Már Csehországban is sokkal jobb körülmények és feltételek mellett dolgozhatnak” – magyarázza Kádasi Lajos. Emiatt félő, hogy néhány év múlva már nem lesz, aki az egyetemeken tanítson. „Egy generáció teljesen hiányzik az egyetemről. Van az én, a 60 éven felüliek korosztálya, de a 40–50-évesek generációja gyakorlatilag hiányzik. A kollégáim többsége 30–33 év körüli. Nincs docensünk, akik lehettek volna, azok elmentek. A szerződésem 2019-ig szól, nem tudom, hogy ha távozom az egyetemről – a törvény szerint 67–68 éves koromig taníthatok – ki lép majd a helyembe” – jegyezte meg a professzor. Távozásával az is előfordulhat, hogy az egyetem bizonyos képzéseket nem tud majd meghirdetni, mert professzor híján nem lesz szakfelelőse a karnak. Ez pedig a fent említettek mellett arra is rámutat, hogy meg kellene reformálni a szakok akkreditációjának feltételeit. Nem egy emberre, hanem tanszékekre kellene módosítani.

Arra is rámutatott, hogy a kutatók teljesen más körülmények között dolgoznak itthon és külföldön. Idehaza a kutatás mellett egy-egy szakemberre óriási mértékű adminisztrációs feladat hárul, más országokban viszont ezeket a kötelezettségeket külön erre képzett munkatárs végzi el. Állami támogatás híján egyetemi kutatást csak uniós pályázatokon keresztül tudnak végezni. De a tudományos pályázatok feltételeit gyakran lehetetlen teljesíteni. Sok esetben rákényszerülnek, hogy kiskapukat keressenek. Negatív tapasztalataik vannak a közbeszerzési eljárásokkal is, mert számtalan esetben drágábban jutnak hozzá egy-egy segédeszközhöz, mint közbeszerzési eljárás nélkül. Mivel az egyetemek is alul vannak finanszírozva, a pályázatok önrészeit, mely általában 5 százalékot jelent, sem tudják állni. Így az egyetemek rektorai sem szorgalmazzák, hogy komolyabb pályázati felhívásokra jelentkezzenek. További negatívum, hogy számos pályázat finanszírozása akár egy évet is késhet, addig pedig a pályázó egyetemnek saját pénzéből kell fedeznie a költségeket, erre pedig nincs keretük. A pályázatok formai lebonyolítása jelentős pluszmunkát jelent, az adminisztráció és a későbbi ellenőrzések pedig a zaklatás határát súrolják.

Nincs utánpótlás

Kádasi Lajos szerint nálunk sajnos minden kormány csak négy évre tervez. „Pedig a tudomány eredményei jó esetben is 10–15 év után jelentkeznek. Ehhez viszont valóban jó körülményeket kell teremteni, mert ha csak nyomorog, akkor 15–20 év után sem lehet eredményt várni” – magyarázza a professzor. Hosszútávon tehát befektetés nélkül a tudomány területén nem lehet csodákat várni. Az Európai Unió szerint az egyes tagállamoknak a hazai GDP 3%-át kellene a kutatásra költeni. Szlovákiában ez alig éri el a fél százalékot, ráadásul információink szerint ebben olyan összegeket is kimutatnak, melyeknek semmi közük nincs a kutatáshoz. Valójában tehát még kisebb összegről beszélhetünk. Az általunk megkérdezett szakemberek szerint, ha legalább a 2%-ot elérnénk, már az komoly segítség lenne.