Nincs egyezség az adócsökkentésről

Pozsony |

A koalíciós pártok között egyelőre nem született megállapodás a Híd és az SNS adócsökkentési csomagjairól. 

Hétfőn este ülésezett a koalíciós tanács először a Híd elnöke, Bugár Béla nélkül, aki jelenleg gerincműtétjére vár. A koalíciós tanács ülésén Bugárt helyettesítő Sólymos László környezetvédelmi miniszter elmondta, csak a májusban kezdődő parlamenti ülésen foglalkoznak a témával. Hátra van még ugyanis a csomagok egyes pontjainak részletes szakmai tárgyalása. „Meg kell vizsgálni, milyen hatással lenne mindez a költségvetésre” – mondta lapunknak a tárcavezető.

Bastrnák Tibor, a Híd frakcióvezetője hozzátette, az adócsökkentési csomag csak a következő költségvetési évtől léphet érvénybe, addig pedig új pénzügyminiszter is lesz, hiszen Peter Kažimír (Smer) tárcavezetőt a Nemzeti Bank elnökévé nevezték ki.

Korábban az SNS és a Híd is beadott egy olyan javaslatcsomagot, amely az adók csökkentéséről szól. A nemzetiek javaslata szerint például minden élelmiszer és a nyomtatott sajtótermékek áfakulcsát is 10 százalékra csökkentenék. Ezen túl el szeretnék érni, hogy minden munkavállalónak évente legalább 25 nap szabadság járjon. A Híd pedig azt szeretné, ha nagyobb lenne az adóalap adómentes része. Az összeg a létminimum 19,2-szereséről a 22,7-szeresére emelkedne. Hasonló módon növelné az adóalap házastárs után járó adómentes részét is. Az előzetes becslések szerint az SNS csomagja jelentősen nagyobb hiányt okozna a költségvetésben, mint a Hídé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?