<p>Nevet változtathat a Magyar Koalíció Pártja (MKP), amely szeptember 22-én tartja országos kongresszusát – tájékoztatta szombaton a TASR hírügynökséget Szigeti László, a párt oktatásügyi és kulturális alelnöke.</p>
Névváltoztatásra készül az MKP
A politikus szerint több lehetőség is kínálkozik, a négy-öt komolyabb lehetséges elnevezés között a Magyar Közösség Pártja is szerepel. Ha ez válna az új hivatalos pártnévvé, a a jelenlegi MKP rövidítésen sem a magyar, sem a szlovák (SMK – Strana maďarskej komunity) változatban nem kellene módosítani.
Az MKP azért fontolgatja a névváltoztatást, mert a jelenlegi már nem tükrözi a valóságot. Fiala Ilona pártszóvivő ezzel kapcsolatban emlékeztet: az MKP három párt (MPP, Együttélés, MKDM) egyesülésével jött létre 1998-ban.
A szeptemberi közgyűlésen a párt alapszabályainak módosításáról is szó lesz. Szigeti hangsúlyozta, nyitottabb, több embert vonzó pártot szeretnének. Az őszi nem lesz tisztújító kongresszus; ilyen tanácskozást az év végén tervez az MKP.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.