Nemzetközi sajtó: oroszpárti populista győzött egy nyugatbarát jelölt ellen

pellegrini fico

Így írtak Peter Pellegrini államfőnek történő megválasztásáról.

A New York Times arról írt, hogy a szlovákiai államfőválasztást egy olyan jelölt nyerte, aki ellenzi a katonai és pénzügyi segítségnyújtást Ukrajnának. Úgy látják, Pellegrini győzelme megerősíti a közép-európai régió Moszkvához fűződő kapcsolatait.

A lap szerint Pellegrini ellenfelére, Ivan Korčokra háborús uszítóként hivatkozott, aki katonákat akar Ukrajnába küldeni. Rámutattak, hogy a köztársasági elnök nem rendelkezik ilyen hatáskörrel, ráadásul Korčok nyíltan tagadta ezeket az állításokat és vádaskodásokat.

A New York Times-nál úgy vélik, Pellegrini győzelme révén Robert Fico (Smer) miniszterelnök az államfő beavatkozása nélkül folytathatja politikai programját.

A BBC szerint Szlovákia Fico hatalomátvétele előtt Ukrajna egyik leghűségesebb szövetségese volt. A brit közmédia hozzátette, amikor Pellegrini leváltja Čaputovát, Ukrajna minden bizonnyal elveszíti eddigi biztos, EU- és NATO-tagállamnak számító támogatóját.

A francia AFP hírügynökség jelentésében arról írnak, Fico a választási kampányban megkérdőjelezte Ukrajna szuverenitását, és békére szólított fel Oroszországgal. Arra is emlékeztettek, hogy Pellegrini az államfőválasztás második fordulója előtt azt mondta, a szlovákiai politikusok megosztott véleményen vannak: egyesek folytatnák a háborút, mások viszont béketárgyalásokat szorgalmaznának – magát az utóbbi kategóriába sorolta.

Az amerikai AP hírügynökség szerint a Pellegrini által támogatott kormány kritikusai attól tartanak, hogy Szlovákia Fico vezetésével feladja nyugatbarát politikáját, és követi az Orbán-rezsim példáját.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?